Nem néztem utána, hogy mi ez, de biztos fontos a briteknek, mert az irodánkban lévő tévé, ami más napokon lenémítva mutat különböző sportközvetítéseket, amikre csak pótcselekvésképpen szoktunk rápillantani; most a nagy futam alatt fel volt hangosítva, és mindenki azt nézte, ami nagyon ritka itt az Information Systems Departmentben. Ez egy ilyen fura cég: Jó néhány irodában sokkal több képernyőn megy valami sport adás, mint ahány valami szoftver GUIját mutatja, és azért rónak meg valakit, ha leveszi a szemét egy sportközvetítésről; minket kockafejeket meg azért szólna meg a főnökünk, ha túl sokat bámulnánk a tévét.
Volt azért látnivaló nálunk is bőven. Az amúgy is minden évben csúcsforgalmat bonyolító napra egy merész marketing akció rátett még egy lapáttal, úgyhogy aki nem nálunk fogadott, rosszul döntött.
Igazából be se kellett volna jönnöm, hiszen nekem alapértelmezetten a 40 órámat hétfőtől péntekig kell ledolgoznom, és nem voltam beosztva erre a napra, de a főnököm mondta egyik developer meetingen még március elején, hogy ez egy elég különleges nap, érdemes lehet bejönni, mert sok érdekeset láthat az ember.
Ahhoz a mértékhez már hozzászoktam ezalatt a pár hét alatt, hogy egy átlagos nap forgalmasabb óráiban is az iwiw (egy cikkük szerint) csúcsterhelésének többszörösét szolgáljuk ki egyidejű látogatók és másodpercenkénti oldalletöltések tekintetében. Ez a nap azonban tudott újat mutatni a már régóta itt dolgozó hardveres, hálózatos, oprendszeres, szoftveres kollégáknak is, na de ne szaladjunk előre...
A kantinban különlegesnek mondott Grand National reggeli elfogyasztásával kezdtem a munkát, ami igazából a jól ismert tojásos, sonkás, babos, pirítósos, paradicsomos angol reggeli volt, csak azzal a különbséggel, hogy mindenből annyit lehetett enni, amennyi belénk fért. Délig lehetett reggelizni, mert utána átállt a kantinunk ebédre. Azt hittem én vagyok az utolsó, de épp mielőtt mentem ki, belépett egy jó kondícióban lévő idősebb fajta fickó, aki valahonnan ismerős volt. Egyedül volt, türelmesen várta, hogy a kantin személyzete észrevegye, hogy előre szeretne fizetni a reggelijéért, ugyanolyan belépőkártya lógott a nyakában, mint nekem. Zavartan köszönt, zavartan visszaköszöntem. Miközben mentem ki, bevillant, hogy ha nem lett volna rajta szemüveg, azonnal felismertem volna, hogy ő a cégtulajdonos, vezérigazgató, aki egyben a cég márkaneve, és sok helyen a logója is. Ahogy csukódott az ajtó, hallottam még a csippanást, ahogy szépen lehúzza a kártyáját, igazolva a kantin személyzetének, hogy jogosult a napi 2.5 fontos étkezési hozzájárulásra. "Nem különcködik, Ő is egy közülünk." - mondta a ma már világszerte legalább 500 főt foglalkoztató vállalatot szinte egyedül birtokló és aktívan irányító híres angol bukméker üzletemberről kollégám, majd hozzátette: "Csak igazából sokkal gazdagabb."
Ahogy visszaértem a gépemhez megnézni, honnan jön ennek nálam is később reggeliző "kollégámnak" a sok pénze, már kicsit forróbb volt a hangulat, de még nem állt be az a jó kis (nem IT szakemberek számára csak Vészhelyzet sorozatból ismert) félkaotikus állapot. A vezető DBA először 10 percenként, majd egyre gyakrabban hangosan bekiáltotta a nyitott kapcsolatok számát, a monitorozó rendszer miatt egyre gyakrabban szólt a szirénánk, és a telefonok is egyre gyakrabban csörögtek, de még nem volt igazi probléma. Megnyitottam a pénzáramlást nyomon követő alkalmazásunkat, de alapbeállításon nem bírta frissíteni a gépem, úgyhogy először leszűkítetettem a sportokat lóversenyre, majd miután így is követhetetlen volt emberi szemnek az adatfolyam, csak a 15 fontnál nagyobb téteket néztem, ami szintén elég gyorsan (és a nagy futam közeledtével egyre gyorsabban) szaladt. Ebben az alkalmazásban különböző színkódok segítik a felhasználókat a rengeteg pénz forrásának megértésében, én például érdekesség képpen egy lótulajdonost szúrtam ki, aki igen magas összeget tett fel egy lóra, ami némi wikipediázás / googleözés után úgy tűnt pont nem a saját lova, viszont mint később kiderült, igen jó helyen végzett a versenyen.
Ettem a számomra nagyon szimpatikus hálózatos lány Grand National sütijéből, amit a szintén általa készített lekvárba kellett mártogatni. Igen, ez megért egy külön bekezdést, mert felejthetetlenül finom volt!
Szakmailag is érdemes volt bejönnöm, mert amint igazán komoly gond volt, egyből az események sűrűjébe kerültem. Nem szeretnék üzleti titkokat kiadni arról, hogy mi volt a helyzet, de a lényeg, hogy ahhoz, hogy megelőzzük egy szolgáltatásunk szintjének további drasztikus csökkenését (ami nem a mi hibánkból következett be), szoftveres beavatkozásra is szükség volt. Pár percre Cseki gépe lett a cég legfontosabb helyszíne, magas rangú vezetők állták körbe, és nézték, amint begépelek két sor java kódot, amit kihagyva a sztenderd tesztelési fázisokat, egyből kiraktunk élesbe. (Hozzátenném, hogy a versenyt megelőzően napokig teljeskörű és szigorú release freeze volt minden rendszerre.)
Túlzás lenne azt mondanom, hogy ez a két sor, nem is bonyolult kód megváltoztatta az életemet, de tény, hogy van hatása. Egyik reggel egy igazgató hajolt ki az autójából és szólított a nevemen, miközben bicikliztem, hogy reméli ott leszek a szombati napot elemző megbeszélésen. Megkértek, hogy vegyek részt egy business-to-business protokol újratervezésében, amivel javíthatjuk egyik alkalmazásunk nagy terhelés közbeni viselkedését. Meghívást kaptam arra a főleg infrastrukturális megbeszélésre is, ahol már most elkezdődött a jövő évi Grand Nationalre felkészülés. Mire megszólaltam volna, hogy szerintem mennyit nyerhetünk szoftveroptimalizálással, már az IT igazgató felírta az infrastruktúra csoport vezetőjének szavait, hogy mennyi új szervert kell addig ideszállítatni (Angliából hajóval). Ezek után kényelmesen hátradőltem volna, hogy akkor itt ezek szerint el lehet szórni bármennyi pénzt hardverre, de nem bírtam jobban hátradönteni székem, mert a tárgyalóban kibontatlan dobozokban állnak többtízezer font értékű csúcsszerverek, amikkel egyelőre nincs idő foglalkozniuk a fiúknak, meg különben is sok közülük valószínűleg a szikla gyomrában nemrégiben kibérelt szerverbarlangunkba fog költözni. Vicces ez a cég sok szempontból, és nem tudom meddig fog kitartani ez a növekedés, de most térjünk vissza a szombatra.
Megnéztük a nagy lóversenyt, elég sok ló kidőlt, mint állítólag mindig. Nem volt semmi váratlan, a favoritok jó helyen végeztek, úgyhogy akik értenek hozzá már jól sejtették, hogy összességében nagyon jól jártak azok, akik nálunk fogadtak (rosszabbul hangzik, hogy bukott a cég, igaz?), de ez az égvilágon senkit nem érdekelt. Irány a Grand National Partynk helyéül szolgáló Gaucho's terasza!
Valakik valaminek nagyon örültek, de fogadni mernék, hogy nem sok köze volt a Grand Nationalhöz:
 |
| Előételnek megtette egy Tinto Verano és néhány tányér kagyló |
Régi jó szokásom, hogy a vendéglátóhelyeket az illemhelyek minősége szerint is osztályozom, és gondolkozom, hogy a különlegességi rangsorban a budapesti Spoon hajó Duna és Lánchíd panorámás piszoárjai után beszorítsam-e a második helyre a Gibraltár történelmi városfalába épített klotyót:
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése