100mm

Néhány órát kellett csak szenvednem a görkori ellopásának tudatától, mert a Carrefourban hamar sikerült újat vennem, amit vasárnap reggel már használtam is. Egy fajta volt a méretemben, de 72 eurót még a 100mm-es kerekek (az előzőben hátul 2x84mm, elöl 2x82mm volt, szóval nagy váltás) és elvileg Abec-7 csapágyak is megérnek.

Fém sín, a cipő egyszerű, könnyű, nem szuperkényelmes, de sportos. Arra, hogy rendesen megtanuljak szlalomozni kb. alkalmatlan ezekkel a kerekekkel, pedig hoztam bójákat, viszont hosszú útra nagyon hatékony lenne. Kétszer végiggörkoriztam a siófoki Wink maratont, mivel én mértem fel GPS-szel az útvonalát, ingyen rajtszámmal. Lehet, hogy majd szerencsét próbálok, ha itt is engednek Maratonon görkorizni, pl. ezen:

Decemberben fotóztam, idén csak a Malaga repterén voltam eddig

 A védőfelszerelés egyszerű, Made in China, 15 EURt azért megér, de remélem nem kell a minőségét tesztelni. Amiben lényegesen jobb a nagy kerék a kicsinél, az az akadályok leküzdése:

K2: Az utolsó út

Nem, ez természetesen nem a K2 csúcs a háttérben, hanem maga a Szikla, ami az egész itt tartózkodásunk meghatározó motívuma. K2 az ellopott görkorim márkája volt. Nem szerettem annyira, mint a régi jó kis műanyagsínes, nehéz, de mégis nagyon kényelmes Roces Moscowt, de hát alig pár hónapja vettem a Kálvin téren. Nem kétlem, hogy vadiúj volt, de kizárt, hogy mostanában tervezték és gyártották, mert a feedback formon megkérdezték, hogy Compuserven vagy AOLon hallottam-e róla. A csatját ki akartam cseréltetni, csak már nem volt időm meglátogatni az Anna által ajánlott görkoriszervízt.

Belátom, hogy nagyrészt az én baromságom, hogy ellopták, túlságosan is Beverly Hillsnek (ahol a monda szerint a Ferrarikban bent hagyják a kulcsot) néztem Alcaidesat. A hülyeségem kezdődött azzal, hogy legurultam a strandra (decemberben autóval nem tűnt ilyen meredeknek):

A görkorit, a védőfelszerelést, és a zoknikat (szerencsére csak egy nemrég vett párcentes Carrefour gazdaságos Wilson volt) beraktam a kocsi alá, persze simán látszottak akár közelről, akár messziről. Az volt a tervem, hogy lemegyek gyorsan, elkérem a kocsikulcsot és bezárom. Mivel sokáig kerestem Andiékat, kedvem támadt úszni egyet a tengerben, bár elég hideg volt a víz. Hamar megszáradtam, de ha már megkértem Andit, hogy vigye le az ütögetős játékot, gondoltam játsszunk egyet. Már el is felejtettem, hogy be akartam zárni a görkorit, úgyhogy mire a minden kagylót és szemetet szájába vevő, homokjárást még csak most tanuló, viszont roppant aranyos Luna kölyökkutyával felértünk a parkolóba, már csak Andi kocsija volt ott, a görkoris cucc viszont sehol.

Alapvetően nagyon jól érzem magam annak ellenére, hogy még bőven lenne min aggódnom (pl. nincs még sem sterling, sem euro bankszámlám, ahova a fizetésemet utalhatják, meg ilyen apróságok). Ez a lopás viszont elég rosszul esett, és tudtam, hogy addig nem leszek nyugodt, amíg nem lesz újra görkorim...

Szomorú szombat

Nem volt minden felhőtlenül vidám ezen a napon. Csekinek az éjszakai ügyeletes munkája ellenére, ma dolgoznia kellett (mivel a kutyára vigyázás miatt, neki a szombat munkanap),

Megfelelő mennyiségű kávéval bármelyik informatikai rendszer életben tartható

emiatt bementünk Gibre, de a határon nagyon lassan haladt

a hosszú sor:

Pufferként beiktatott kerülő az autóknak, hogy ne La Lineát torlasszák fel

Aztán a görkorizás sem volt tökéletes, mert meredek utakon küzdöttem le magam:

Alig találtam (kb. 30 percig kerestem) a parton Andit és Lunát:

 Aztán majdnem mezítláb kellett hazajönnöm, mert mire a rövid úszás és a lejtős homokon ütögetősözés után felértünk a parkolóba, ellopták a komplett görkoris cuccomat:

A nem rég még a Kálvin téren vásárolt K2 görkorimról és az ellopása történetéről külön bejegyzésben fogok megemlékezni. Aki ellopta, annak meg nem is kell mindenképpen rosszakat kívánni: Megfelelő rutin nélkül, leszerelt fékkel ezeken a dimbes-dombos utcákon nem juthatott messzire, legfeljebb mentővel.

Independence of the Seas

Már messziről láttuk, hogy ma is vendégünk érkezett:

Előtérben a spanyol kikötő, de az úszó város természetesen a brit kikötőben áll

She leaves at six o' clock and you can sea her better from Morissons - tájékoztatott a gibraltári rendőr minket, mikor közelebb akartunk menni, de addigra mi már nagyon is jól láttuk Andi cége tetőteraszáról:

Előtérben Gibraltár függetlenségének egyik alappillére: Waterport Power Station

 Ilyen névvel, hogy MS Independence of the Seas, hiba lett volna ezt az országot kihagynia az útvonalából.

Sok turistát hoznak ide a nagyhajók, jól érthetően ki is van táblázva a városban a kikötő

A repcsi eltörpült a több, mint 5000 főt bíró monstrum mellett. A kép felszállás után 15-20 másodperccel készült:

Ha tetszett a bejegyzés, máskor is megírom a nagyhajókat, amiket sikerül lefotózni.

Péntek Esti Korizás - Friday Night Skating

A spanyol posta hibátlanul leszállította Barcelonából La Lineába a roppant fontos, már-már a nélkülözhetetlenség határát súroló :) dolgaimat. Kijelzős digitalizálótáblán kellett aláírnom, hogy átvettem a csomagokat, Cseki és Andi segítettek elhozni. Mivel egy időben rendszeresen jártam Budapesten a Péntek Esti Korizásra (van is Friday Night Skating Budapest pólóm), nem volt kérdés mit pakolok ki először a dobozokból:

Sporthoz egyértelműen rövidgatyás az idő, a hosszúujjúban a végére kicsit megizzadtam:

Vicces volt koszorúzgatni az ilyenkor kihalt városrész egyik körforgalmában. Van néha fekvőrendőr, de tökéletes az aszfalt. Remélem nem sok homokot fúj ide a szél a közeli tengerpartról, és sokáig fogják bírni a csapágyak. Videót is készítettem:

Szóval ilyenek errefele a téli esték. Most látom, hogy kedves sporttársaim már ki is húztak a péntek esti jégkorongos táblázatból.

Dragonfly

Alcaidesa, a modern falu, ahol most lakom, a britek által ágyú helyett pénzzel szerzett terület Spanyolországban. Gibrtaltár elég komoly helyhiánnyal küzd, itt kicsit tágasabb. Hiába hivatalosan Spanyolország, itt ritka a spanyol, így aztán a kocsma nevét bár jellegzetes (szerintem portugál) csempékkel írták ki, nincs is spanyol neve:

Egyetlen nyitvalévő helye nyáron, bár szerintem ez a rész annyira alvóváros, hogy nyáron sem sokkal nyüzsgőbb az élet. Nagy előnye, hogy a kutyát sem kell kint hagyni némi Bloody Mary legurításához:

Miután megettem a tapasomat, és miközben a spanyol útleveles kutyus újabb magyar vezényszavakat tanult,

 lementem megnézni a tengerpartot, amit nappal már láttam, úgyhogy ennek a decemberi képnek talán jobban örültök, mint egy fekete téglalapnak:

 Mivel egy helyi újság címlapján szereplő sokkutyás gibraltári étteremtulajdonos fickó meghívott minket magához, Q7-es Audi vadászatot tartottunk a lejtős utcákon:

Szokásos hétköznapok

Néha számomra korán kelünk, de nagyon szép a tenger felőli napfelkelte ideiglenes lakosztályom erkélyéről:

Sofőrünk, aki nem más, mint egy híres-hírhedt pókerstratégiás cég legjobb HR-ese, ennek a szökőkútnak a közelében rak ki minket:

A városfalon kívül, a kikötő közelében vagyunk ekkor,

amiről többek között ezt kell tudni:

Átlépve a legismertebb városkapun, a Grand Casemates Gates kőboltívén, utunk a fő utcára vezet. Itt még lehet kirakatozni, vásárolgatni munka előtt, választék van bőven, évi 5 millió turista látogatja a harmincezres várost. Nézni kell az órát, mert aki nem ér be 10:15-ig dolgozni, azt csendben felírják, és az eddigi tapasztalatok szerint egy évben egy embernek maximum 366 késése lehet, egyel se tolerálnak többet. :)

St. Mary the Crowned: Még több, mint 35 percünk van.

Miután elég volt a munkából, találkozunk valahol, például a kikötő közelében:

Messziről jött hajó

"Hát így telnek napjaink, valahogy azért elviseljük." - mondaná Jóska barátom.

Adóhivatal

A pálmafák és Angliára emlékeztető kandelláberek árnyéka egy réges-régi sokat látott épületre vetül...

...ahol baromi sokat kell várni, ha peched van! Szerencsére közel van a céghez, bár meg kell mondanom, itt minden legfeljebb 30 percre van gyalog, a legtöbb dolog pedig 15 percen belül található. Először hiába szereztem hamar sorszámot, meglepődve láttam, hogy már zárva van (az ügyintézők már rég valamelyik strandon lehettek):

Gondoltam megnézem hátha van másik ajtó, ha már saroképület. Volt is, csak nagyon régen:

és ha pár száz évig zárva volt, nekem sem fogják kinyitni:

Másnap reggel csak sorszámért mentem, mert épp egy építőbrigád állt sorba szintén adószámért (hülyék lennének Spanyolországban adózni, ha éppen nem is ott dolgoznak), aztán nagyon ügyesen kiszámítottam mikor kell újra lemennem, pont én jöttem.

Nem bonyolítják túl a sorszámosztást, egy (offline, analóg) tekercsből jön ki a szám, és egy digitális kijelzőn kiírják az aktuális sorszámot, aztán találd meg melyik ablakhoz mész: Nem nehéz, mert van összesen kettő darab. Szóval majdnem azt mondhatjuk, hogy ez a törpeállam megoldotta az egyablakos ügyintézést, legalábbis adóügyileg. Eléggé papíralapú a folyamat, de a háromszínű munkaszerződés igazolás egyik színű másolatán és útlevélen kívül nem kérnek semmit.

Adjatok tanácsot bicajvásárláshoz!

Kérem az olvasók segítségét. Egy időben minden nap bicajjal jártam gimibe, de az régen volt. Körbekerekeztük a Balatont leendő lakótársnő(++)mmel (4 nap, sok geoláda), ami nekem néha kicsit kényelmetlen volt, de azóta van bicajos gatyám.

Itt most arra kéne a canga elsősorban, hogy naponta munkába járjak, mert szeretnék olyan helyen lakni, hogy hétközben ritkán kelljen autó, a spanyolról brit tömegközlekedésre átszállást a határon nem preferálom, a gyaloglás meg előbb-utóbb elveszti a varázsát, és annál messzebb keresgélek albérletet, mint hogy működő opció legyen. Néha azért ilyen közepesen nehéz terepeken is mennék, Castillo de Castellar és El Chorros környéke is ismert hegyibicajos helyek például, de hát még olyan messzire sem kell menni szerintem. Nem értek a bicajokhoz. Mire figyeljek szerintetek?

Tegnap jártam egy bicajboltban, és fényképeztem pár szimpatikusat (a nőieket természetesen nem magamnak), ezek megtalálhatók egy külön galériában.

Itt pedig egy kép még decemberről, az egyik bicajútról. Lehetetne volna még szélesebb is, akár szélesebb is, mint amilyen hosszú:

Közlekedés a kifutópályán

Első nap az új munkahelyen

La Lineában szálltunk ki a kocsiból, Spanyolországban már 15 fok volt:

pedig Gibraltáron még fel sem kelt a Nap:

Kilátás a cégtől a szikla irányába

Szerintem a fényképezőgép még sokáig rendszeresen nálam lesz, ha táskát nem is viszek. Jól jött, mert a HRes csaj éppen kölcsönadta az övét, így az enyémmel kellett, hogy lekapjon a belépőkártyához:

Az átriumban volt a legtöbb fény, úgyhogy szép háttér lett

Multikultisodik a cég. A most fölvetteknek szóló cégismeretetőn egy lengyel csaj és egy litván srác volt rajtam kívül. Túl sok újat a bejáráson nem tudtak mutatni, mivel már részben decemberben, részben előző nap megmutatta Cseki cimbora az egész céget. A névadó nagyfőnök irodáját is megnéztük, ami mindenféle lovas képekkel és tárgyakkal ízlésesen díszített, de nem hivalkodó ahhoz képest, hogy azért mégis csak egy nemzetközi cég főhadiszállásán vagyunk, a névadó alapító tulajdonos főirodájában.

Kilátás az öböl felé egy berendezetlen menedzsment munkahelyről

Az ismertetőn kiderült, hogy a gibraltári adórendszer kicsit azért el van bonyolítva, pl. az adótörvénykönyvben van egy sok-sok oldalas táblázat (ami a weben egy 4 mondatban megfogalmazott képlet), hogy melyik fizuhoz mennyi adó tartozik adott adózási mód esetén. Lehet, hogy ezt csak az EU miatt csinálták, hogy jó vastag legyen az adótörvénykönyv, ne mondhassák, hogy adóparadicsom.

Mondták, hogy sajnos próbaidőben csak a normál társadalombiztosítást kapjuk, ami borzalmas minőségű, de szeretne az ország javítani rajta, mert ez a briteknek szégyen. Kérdeztük, kb. mit jelent ez a borzalmas minőség: Nem lehet előre bejelentkezni a dokihoz, és van hogy akár kettő órát kell várni! Hát ez borzasztó, mosolyogtunk a litván sráccal.

Ami viszont tényleg rossz, hogy bármilyen hosszúgatya jó, de hivatalosan nem szabad rövidgatyában dolgozni, mert a nagyfőnök nem szereti. Ez nyáron azért érdekes lesz egy kicsit, attól tartok, de majd kiderül.

Két monitor, angol billentyűzet, szokni kell. Igazából nincs rá szükség, de elméletileg lehetne rendelni sok mindent, csak már úton van egy szállítmány. Hat hét alatt itt is van hajóval, mert vajon honnan vesznek hardvert? Természetesen Angliából! Spanyolország kicsit közelebb lenne, és lehet is mindent kapni, de hát miért rendelnének Spanyolországból, micsoda illetlen kérdés ez?!

La Linea közbiztonsága

La Linea de la Concepcíón volt jópár évig Spanyolország legveszélyesebb városa rendőrségi statisztikák és az emberek szerint is. Már nem az 10 éve. Ezt nem tudom, hogy úgy oldották-e meg, mint a BME-sek QPÁn a ' A BME központi épülete legyen jobban kivilágítva, mint a Közgáz főépülete'.

Persze a 9. kerületből elköltözve nehéz megítélni mi számít itt nem biztonságosnak, ezért megkérdeztem ha éppen ebbe a városba költöznék (mivel innen gyalog is közel a határ):
- Hány zárat rakjak fel, hány kamerás házat válasszak, kell riasztó, ha sportfelszerelések is lesznek otthonhagyva?
Az Egyesült Királyságban felnőtt kollégám, aki évekig lakott itt, ekkor még színjózan volt, tök komolyan mélyen a szemembe nézett:
- SOHA ne felejtsd el BEZÁRNI a lakást! - Gondoltam most hülyéskedik, aztán folytatta - Ha csak becsapod az ajtót, ezek az itteni bűnözők képesek arra, hogy amíg dolgozol, bankkártyával kinyissák, az elvetemültebbek akár még be is rúgják! Mindig zárd be, akár kétszer is fordítsd rá! - javasolta

Egyszer egyik kollégánkat leütötték, és be akarták vonszolni valahova, hogy kirabolják, de ketten sem bírták el. Nem szokták előre átgondolni a bűncselekmények kivitelézést az itteniek. Öreg néniket már raboltak ki a tengerparton, és fiatal nőknek nem javasolják minden környéken este az egyedül mászkálást.

Nem mindenki osztja ezt a véleményt, de van egy kis feszkó abból adódóan is, hogy a spanyol városban 30% a munkanélküliség (20% az országos átlag), Gibraltáron pedig 2%, ezért a külföldieket nem szeretik, mert elveszik azt a kevés angoltudás és szakértelem nélkül végezhető munkát is Gibről.

La Chocolatte

Szombaton volt az első estém idén La Lineában, a barcelonai kalandozós nap "kipihenésére", pont jó volt.

Standard kocsmázás, de azért 22:00-4:00 között történt sok viszonylag érdekes dolog, pl.:

• Békéltettem angolul egy skót-német és egy magyar srác verziókövetési / release menedzsment, már azt hittem, hogy a következő pillanatban kocsmaverekedést kiváltó stratégiai vitáját.
• Berobbant vagy 9-10 magyar valami gibraltári pókerstratégiás cégtől, és Boldog szülinapotot énekeltek a társaságunkban ülő lánynak, Andinak
• Mikor távozni készültünk, beállítottak a spanyol kollégáink, akik kicsit más stílusban szórakoznak, mint mondjuk én... összetört néhány pohár. Egyik visszatérése után hirtelen megkomolyodott a srác, azt mondta már nagyon várt engem, hogy szerinte (valaki valami hülyeséget terjeszt a cégnél rólam úgy tűnik) majd én rendberakom a káoszt jól. Annak ellenére, hogy még nem is voltunk ekkor hivatalosan kollégák, elmondta, hogy sajnos neki hamarosan levegőváltozásra van szüksége, ezért mikor és melyik országba áll tovább. Elég hamar összebarátkoztunk múltkor, de hogy ennyire?! - gondoltam magamban

Szokásos témák mellett szó volt egy számomra új, de aktuális témáról, La Linea városa (Gibraltár spanyol kapuja) közbiztonságáról is, amiről a következő bejegyzésben írok.

Malaga - Alcaidesa taxival

Fehér Mercedest küldtek. Láttam azt a szakaszt is az autópályából, amit múltkor nem, mert tengerparti starthelyet néztem. Andalúz lovak legeltek, látszott a tenger, a hegyek, pálmák. Olyan halkság volt, hogy ránéztem mennyivel megyünk: 150??? Azért értünk ilyen hamar Marebellába!

A fizető szakaszokat választotta sok helyen, és ott lelassított 90-re, ahol a leolvasó alatt kellett átmenni. Csipogott az amcsi EZPassnak megfelelő kis adóvevő, és nyílt a sorompó, mire odaértünk. Magyarázta, hogy össze van kötve a bankkal...

Egyszercsak ismerős kontúr tűnt fel a láthatáron, a sík, vagy legfeljebb kisdombos vidékből kiemelkedő jellegzetes alakzat: A hatalmas Szikla, amiről még mai napig vitatkoznak a tudósok, hogy egészen pontosan honnan került ide, mert sem Marokkóban, sem Spanyolországban nincsenek a közelben ilyen kövek.

Alcaidesánál lefordultunk, és már otthonukban várt Cseki barátnője, és a kutyájuk, Luna. A taxit a cég fizette, nem kért pénzt.

Barcelona: Sídzsekiben a pálmafák közt

A 2-es terminálon nem volt csomagmegőrző, ami nem lepett meg, mert ezt is ugyanazok a weboldalak írták, amik szerint kellet volna lennie postának. Jót röhögtünk a reptéri munkással, ugyanazzal mint akivel a 'Correos deficiencía' helyzeten is mókáztunk. Átbuszozás egyedül 4db összesen 46 kg cuccal, és irány 36kg cuccal Barcelona taxival.

Miután pár sztenderd taxis-utas kérdésen túlestünk a sofőröm angolnemtudásával egyszintű remek spanyol nemtudásommal, fél perc csend következett, majd jött egy 80-as sebességkorlátozás. Így már könnyű dolgom volt a témával :) Mivel a posta szót tudtam, elmagyaráztam, hogy a DGT-től (hatodjára már úgy ejtettem ki, hogy elfogadta a taxis) kaptam levelet. A hapsi tekintetében volt némi sajnálat és egy nagyon kicsi megvetés irántam, mint szabálysértő iránt, de mivel az álmosság és alagút 1 másodperces mutogatós Activity feladatok, innentől megnyílt a fickó. Olyan absztrakt témát is megértettem, nem is tudom hogy (bár a fickó sem ma kezdte az Activityt), mint pl. Barcelona népessége nem lehet nagyobb, mint Madridé! Aztán mindent megmutatott útközben, és pontosan a főposta lépcsője előtt rakott le (a fizetendő összeg pedig pontosan annyi volt, mint amit az infós csaj mondott):

Először jártam ebben a városban, de valahogy ez az ajtó is olyan tipikusan barcelonainak tűnt, le kellett fotózni. A biztonságiőrnő biztos ismerte a mondást a magyarokról és a forgóajtóról, ezért inkább a liftet javasolta. Bent aztán némi csomagcímkézés után kiderült, hogy kell még feladás előtt némi átcímkézés, de volt még egy tekercs tartalékcelluxom, és mindent duplán nyomtattam ki, úgyhogy nem kellett a múltévezredi technológiát (kézírás) bevetni. Miután feladtam a két dobozt, de még mielőtt gyorsan megnéztem azt a pár dolgot, ami a repülőn mellettem ülő nő szerint belefér pár órába, felnéztem:

Nem is olyan rossz hely ez a posta!

Ennek így kellett lennie, hogy láthassam a főpostát. Mivel a postamérleg szerint már majdnem 10,2 kg volt a kézipoggyászom, gyorsan megittam a narancsot, és kidobtam a Wizzair magazint, nehogy a Ryanair szólhasson. Mikor kiléptem, turisták fényképezkedtek a posta épülete előtt. Sok buta turista, mondaná rájuk 60+ éves ernyős cimborám (remélem repül még, rég láttam), aki 0.00 idegennyelvtudással fedezi fel a világot.

Volt kb. 1 órám kisutcázni (GPS-szel esélytelen lett volna kitalálni, úgyhogy számoltam a kanyarokat, fokokat, nehogy lekéssem a gépet), a híres Kolombusz emlékoszlopot megnézni, és a Plaza Catalunyára. A Las Ramblas nem volt egy kellemes sétány, pláne a hátamon egy rakás számomra értékes cuccal, de voltak jópofa utcai művészek (szerintem ez az ő városuk).

Ezek valami WOW figurák?

Statisztikailag minden rendben: Két művész, két fej

Aerobus vissza a Terminál 1-re, csomagom felvétele:

17, pont az egyik kedvenc számomat adta az őr :)

Visszabuszozás s Terminál 2-re, kézipoggyászom szerencsére meg sem mérték (LH airline know-hown tanultam, hogy aki egy vállon viszi lazán, azét sosem mérik le, ez úgy látszik Ryannél is bejött), mondjuk a postamérleg szerint 9,99-10,05 kg között volt. Volt aki 40 percet állt a sorban a jobb helyért (ha fontos a jó hely, párszáz forint a prio q jegy...), mégis rosszat kapott, sok emberrel begyömöszöltették a keretbe a cuccát... Jópár ember duty free cuccokkal akarta még megnövelni a motyóját... Szerintem sokan kifizették egy rendes jegy árát végül, de hát a repülés mindenkié...

,

Sikerült befogni egy Wizzt és egy Ryant egy képbe

Sajnos nem szólt a jó kis Ryanair zene, az egyik dolog, amit régebben szerettem bennük. Végre volt időm enni, és a chili con carne 5 EUR meg is érte volna, ha nem fél adag lett volna.... Nem baj, irány Malaga!

Amikor az Internet megszivat, avagy összement a posta

Több weboldalon is az szerepelt, hogy a barcelonai reptéren van posta, és nyitva van szombaton. Háttérben a BCN-en található legnagyobb Correos feliratú objektum a sárga cső, az előtérben pedig a cuccaim:

Inkább nem próbáltam meg begyömöszölni, de az információ zárva volt...

 

 

 9:00:00-ig legalábbis. Atomóra pontossággal felnyíltak a redőnyök, és a két mosolygós spanyol lány egyike már mondta is a lehetőségeimet.

1. lehetőség: Cargo terminálon próbálkozok. Ha ez egy nyaralás lenne, nyilván nem ezt választottam volna, de itt már nem úgy éreztem, hogy a szabimból megy az időm. Azért vagyok most itt, hogy megismerjem minél jobban ezt a két országot. A kiégett és kibelezett reptéri autók útközbeni megnézésével, és a szintén a cargo iroda nyitására váró spanyol futárral rádióhallgatással vesztettem ugyan pár percet Barcelonából, de hát úgysem voltak nagy városnéző terveim...

A terv ez volt

Aki kicsit is ismer, nem fog meglepődni az alábbin, többen pedig tudjátok is részletesen, de azért leírom. Nem volt elég nagy kaland az egyszerre két országba költözés (Gibraltáron dolgozni, Spanyolországban lakni), megcifráztam egy kicsit:

Budapestről Wizzairrel Barcelonába sok cucc feladása. Két doboz elpostázása magamnak. Ryanair Malagáig, ahol vár a taxis és a cég kérése szerint elvisz a gibraltári határra, de én eltérítem Alcaidesaba. 3 hét munka után kapok 11 nap síszabit. A gibraltári reptérről elmegyek London Gatwickre, esetleg kicsit megnézem (életemben másodszor) Londont. Onnan irány a Milanotól keletre fekvő Bergamo városának Orio al Serio (a falu neve) reptere, ahol alszom (hoztam magammal hálózsákot). Reggel bemegyek megnézni Bergamo óvárosát, majd felszállok a Budapestről jövő síbuszra, amin a sífelszerelésem, és a haverjaim lesznek. Síelek a francia Alpokban, onnan hazvisz a síbusz. Pár nap készülődés után irány a TransEuropa autóstúra, 3000 km, a Budapest - Bamako könnyebbik fele, de nem egyedül, hanem egykori barátnőmmel. Ekkorra legkésőbb már jó lenne albérletet is szerezni, ahonnan gyalog vagy bicajjal be tudunk menni mindennap a Sziklára.

Ehhez képest nézzük mi a valóság:
A Wizzairre sikerült feladni a csomagokat. Megérkezett mind BCN-re. Nem mondom, hogy szerencsére. A következő bejegyzés fényében szívesen szomorkodtam volna egyet a Baggage claimnél, hogy ne haragudjanak, de tényleg nem tudom fejből a cég irányítószámát, mert erre igazán nem számítottam... aztán örömmel vettem volna át a RUSH címkés dobozokat munkaidőben.

Csomagszállítás külföldre

Kösz a tippet Ambrus! Több megoldást is néztem, de pont DPD-t nem, pedig tényleg elég kedvezők az árai. Papírdobozokat egyébként főleg a környező boltokból szereztem változatos méretekben, és a két legnagyobbat tervezem repülőre feladni.


Jó hír, hogy 6 óra után végre leemelték a 8250 Ft-ot, azóta sikerült beszállókártyát is nyomtatnom.


DPD Gibraltárra nem szállít, Spanyolországban a legközelebbi depo:

C/ Delta, s/n, Pol. Ind. Las Salinas
ES - 11500 El Puerto de Santa Maria

120 km, nem vészes, meg lehet csípni munkaidőben, csak pont a traffipaxos alagúton kell menni.
 A DHL jóval közelebbi depoban rakná le (pl. Estepona), ha nem tudja munkaidőben kézbesíteni, és jóval drágább persze, viszont kézbesít Gibraltárra is (A határon a vámosok biztos örülnének a DHL-nek meg utána kifele nekem is).


Magamnak is írom ezt a blogot, úgyhogy pár lényeges infó nehogy elvesszen, amiket emailben kérdeztem:

Spanyol posta:

Pza. de la Constitución, 17

CP 11300   LISTA DE CORREOS (Poste Restante)

La Línea de la Concepción
CADIZ

Brit posta:

POSTE RESTANT
Royal Gibraltar Post Office
104 Main Street
Gibraltar


[...]

4. If you have more than one box you should clearly label them as ‘1 of 2’, ‘2 of 2’
5. DO NOT send the parcel(s) ECONOMY or SURFACE

A magyar posta leegyszerűsítette az utolsó tanácsot, mert az egyetlen választható módozat Gibraltárra, implicit ECONOMY AND SURFACE.


Ja irányítószám az a zsebkendőnyi méretű országban nincs, mert minek. Elvileg kompatibilitási okokból van valami brit rendszerbe illeszkedő kód, de senki nem tudja. A repjegy foglalós csaj, mivel kötelező mező volt a megrendelő (cég) irányító száma, lazán rátenyerelt az 1-es gombra.

Az Air France, amivel tavaly év végén voltam, 48100 Ft volt oda-vissza (BUD-CDG-AGP) 23kg feladható csomag lett volna, csak nem szeretek csomagot feladni (Lufthansás megszokás :) ), és 15600 Ft-ért még egy 23 kg-os feladható lett volna.

Ryanairen most nekem konkrétan max. 15kg 37.80 EUR lenne, ha a reptéren kérem, legalább kétszerese, de remélem sikerül elpostáznom a csomagokat magam után Barcelonából.

Majd még írok ehhez, ha van valami lényeges.

Kezdődnek a gondok: Wizzair

Amikor a céges karácsonyi vacsora után mindenki teljesen természetes módon kifizette a fogyasztását a pincérnek, tudtam, hogy kb. mire számíthatok.

A juttatási ajánlatban először "flights to Gibraltar" szerepelt, amin csodálkoztam is, hogy: Ahányszor én visszamegyek mondjuk szabiról dolgozni, annyiszor fizetik a repjegyet? Aztán egészen odáig pontosították a dolgot, hogy kaptam két fapados jegyet Malagáig. A február 21. hétfői munkakezdéshez ragaszkodtak, de biztos kiszámolták, elvégre szerencsejáték cégről van szó, hogy ha szombat hajnalban elindulok, valahogy csak odakeveredek. Így most úgy tűnhet, hogy a spórolás volt a lényeg, de jött egy kis csavar:

Mindegyikhez foglaltak 1-1 feladott poggyászt, mert hát azért mégiscsak. Kértem segítséget a buszmenetrendben, aztán kaptam helyette egy taxis telefonszámát és nevét, aki várni fog a reptéren. A taxis a nevéből ítélve egy szót sem tud angolul, de azért - csak hogy ezzel is fent tartsam a kommunikációt - megkérdeztem, hátha, válasz persze nem jött, és jó ideig szünetelt a hivatalos kommunikáció a céggel. Természetesen nem fogok meglepődni, ha a taxis a végén a 120km-es út árát elkéri, de természetesen nem fogom kifizetni. Sokat repülgető haverom fejből rávágott egy Malévos megoldást, amivel kevesebbért ki lehetett volna jutni azzal együtt, hogy a vissza jegyből papírrepülőt hajtogattam volna és megnéztem volna elsiklik-e Afrikáig. (Lehet, hogy nagyon jogkövetők, mert egyébként úgy tudom a back-to-back ticketing bizonyos országokban illegális, és van ahol már a visszajegy szándékos fel nem használása is annak minősül.) Szóval mégsem úgy tűnik, hogy a spórolás volt itt a fő motiváció.

Még az egyezkedési - foglalási procedúra közepén kértem a csajt, hogy eleve vegye a lehető legtöbb poggyásszal a jegyeket. Megkérdezte a HR-t, akik azt mondták, hogy ezt nem lehet. Lehet, hogy ez a kérdés azért tartott nekik másfél napig, mert még a cég antiguai iratai között kellett kikeresni valami precedens értékű esetet, de azalatt az idő alatt kúsztak szépen fel a jegyárak, úgyhogy nem volt már pofám visszakérdezni, hogy mi lenne, ha ők foglalnák, én meg majd kifizetném. Így persze még többet buknának, ha hirtelen kiderülne, hogy igazából én egy éppen Valle de Abdalajisba költöző ernyős kalandor vagyok, és csak beszívattam őket egy repjegyre. Ellenőriztem, hogy minden adatot megkaptam-e a poggyászok utólagos hozzáadásához, és megnyugodtam.

Most, hogy átlátom a feladandó cuccaimat, gondoltam véglegesítem a foglalást, meg hát lassan beszállókártyát is kéne nyomtatni. Hozzáadtam két másik csomgaot, bankkártya adatokat megadtam, de hiba nem volt, fizetés nem történt, zárolás nem történt. Az előző céges szóval élve "flight-ticket-out-of-order-interval" -on is már rég túl vagyunk, szóval egyszerűen csak szopatnak. Függőben van a foglalás, visszavonni sem sikerült a változásokat, pedig nem adott hibát arra sem. Beszállókártya nyomtatás ebben az állapotban úgy tűnik nem lehetséges, de persze pontosan ugyanazt a hiba üzenetet adja, mintha tök kamu adatokkal próbálnék meg autentikálni. Érdeklődni, reklamálni csak fizetős számon lehet, de gondolom majd nappal nagyobb esélyem van, hogy egy repjegy árának eltelefonálása után előremozduljon az ügyem.

A feladható poggyász mennyiségéről, milyenségéről, áráról nagyon korrektnek tűnt a tájékoztatás. Egészen addig, amíg nézelődik az ember, hogy 'na vajon vegyek-e repjegyet a Wizzairnél' (avagy 'na jó, nem is gáz, hogy a cég wizz jegyet vett'):

"legfeljebb 6 darab feladott poggyász, melyek súlya darabonként nem lehet több, mint 32kg. "

"Egészségügyi és biztonsági megfontolásokból az egyes feladott poggyászok tömege nem haladhatja meg a 32 kilogrammot. "

"Poggyász díj wizzair.com-on és a telefonos ügyfélszolgálaton keresztül		4125 HUF
Poggyász díj reptéren		8250 HUF"

Amint megveszed a jegyet, már ici-picit máshogy néz ki a dolog:
A webes felületen maximum 3 db poggyászt lehet a lenyílólistában kiválasztani, de ez nem érint, pont 3 feladott poggyászom lenne.
"Ön jogosult utasként legfeljebb 32 kilogrammnyi feladott poggyász szállítására." Ezzel viszont megszopatnak, mert 11+15+10 > 32
Mondjuk nem omlik össze a világ, ha olyan "túlélő felszereléseket", mint pl. görkorcsolya, kedvenc társasjátékom, vagy éppen 2db 6-os hosszabbító (elosztó), nem viszek (vagy majd autóval viszek), csak hát ezzel most kicsit átparaméterezték azt a fejben rendszeresen futtatott függvényemet, amivel kiszámoltam, hogy mit olcsóbb elvinni (és majd visszahozni), és mit olcsóbb kint megvenni. Mondjuk 3 pár görkorival (mivel már most van 2) már jó nagy lenne az ökológiai lábnyomom, szó szerint.

Mielőtt megnyugtatna valaki, hogy ne aggódj, majd lerendezed a Wizzt, utána meg már minden rendben lesz, előre mondom, hogy Barcelonából nem tudom Malagába elvinni a Ryanairrel az összes esetleg odáig eljutó cuccom. Az elsődleges terv szerint postán adom fel magamnak a pakkokat, de mivel nincs címem (meg rég baj lenne, ha otthon várnám a postást), postai átvételre. Ritka az angolul / németül / magyarul tudó spanyol postás, én meg annyira sem ismerem még a spanyol nyelvet, hogy abban a hitben élek: Az a pár portugál szó, amivel többek között Andalúzia falvaiban is elvoltam, biztos elég lesz! Egyébként az angol fórumok / könyv szerint szar a spanyol posta, de öcsém figyelmeztetett az európai relativitáselmélet alapjaira: Angolok szerint, akik nem ismerik a magyar postát. Annyi biztos, hogy a honlap korrekt, az angol rész is, de még spanyolul is értem a lényeget. Az email ügyfélszolgálat pedig gyors volt (a gibraltári és a magyar is), és teljesen válaszoltak is a kérdésre angolul.

Valahogy azért bízom abban, hogy amint a lila magyar légitársaság gépéből kiszállok, és a csomagjaim is kikerülnek belőle, egy teljesen más élet kezdődik! Ha megszerelték a gibraltári generátorokat, és nem lesznek újra minden nap áramszünetek (volt, hogy az egész ország :) elsötétült!), akkor még meg is írom milyen az új élet!

Egyrészt azért írtam le ezeket, mert gondoltam közben megtörténik a fizetés (addig úgysem alszom nyugodtan), de nem. Másrészt két nagy utazó informatikus olvasóm is mondta személyesen egymástól függetlenül, hogy annyira tetszett nekik a gyorshajtásos sztori, hogy majd próbálkoznak ők is ilyennel. Hát srácok, ez a WizzAir 2 bankkártyával fizetős achievement szerintem jól lesz felezővel is: Haverom képzeljétek hogy járt... :)

Is the end the goal? ...

... No, taking off is the goal. Erre a reklámszolgenre a bejegyzés végén visszatérek.


Nos, kérem tisztelettel, írtam már csak kérdésekből álló bejegyzést? Hol töltöttem a keddi napom felét? Miket vettem? Miért döntöttem kifordítható beülő mellett? Nagy baj, hogy nem volt idő gyorsítót pontosan beállítani, de még néhány érdekes terméket megnézni igen? A végén még azért csak lealkudtam egy akkor ernyősnek hitt, Fly Mike feliratú gokartos kesztyűt is, amikor csak háromévente gokarotzok? Ne kommunikáljak kérdésekben, mert idegesítem, a nem elég edzett idegű olvasókat?

Végre összeállt az új, szinte minden elemében lecserélt ernyős felszerelésem, így 3 nappal az utazás előtt:

Golden3 24 orange (gyári oldal, para2000). Röviden összefoglalom a miérteket a várható kérdésekre:
Skywalk Chili 2 és Nova Mentor 2 volt nálam még versenyben. A Chili nagyon meggyőzően siklott és termikelt a kalocsai tesztrepülésen, de a teljesen más (egy szóban: kemény) fékerők miatt nem mertem megvenni. A Mentor 2-t nem próbáltam, de pletykák alapján tartottam a fura handlingtől, és átlépett egy lélektani határt az ára. Szóval a valódi 3 soros, kihegyezettebb (de még mindig EN-B avagy DHV 1/2) helyett maradtam a Golden 2-m (amit leginkább is azért adtam el, mert jelentkezett rá egy szimpatikus vevő) utódjánál, amiben megerősített az, hogy ezt pontosan középen terhelem (ez volt a célom).

Arra meg hogy mikor kezdett engem üldözni a narancssárga szín (nem politizálok), kevesen emlékeznek már, de most ha így körülnézek, annyi mindenem narancssárga már, hogy ez a féllakásnyi narancssárga már igazán mindegy, a többi szín meg nem tetszett. Hát akkor most nagyon erős képzelő erőt kérek, mert a narancssárga színről nincs videó, és az első videóról az ernyőt kell megjegyezni (mert aki idáig jutott az olvasásban, annak fel fog tűnni pl. az oldalviszony különbség), a másodikról (a márkatárséról) pedig az andalúz helyeket, ahol repülni szeretnék nem messze a brit pálmáktól:

 

 

Nehezen, de elfogadtam a tényt, hogy a régi beülőmet kinőttem (kicsit ez is közrejátszhatott a szalagszakadásos landolásnál). Régóta nézegettem neten különböző márkák kifordítható beülőit, tetszett nagyon, hogy mennyivel kisebb a zsák, és még ha kicsivel is könnyebb így, sokkal jobban szállítható. A Woody Valley Voyager + adja a bevált Woody Valley minőséget, ülőlap alatti mentőernyő konténeres, kényelemben nem éreztem kompromisszumosnak (de majd kiderül), és mivel eddig is airbagessel repültem, nem érzek döntő biztonsági különbséget azért, mert ebben nincs még külön nem tudom mennyi szivacs itt-ott.

A mentőernyőm nem egy mai darab volt már, úgyhogy vettem egy fele akkora önsúlyút, hát remélem nem lesz szükségem éles helyzetben kipróbálni. Az esetleg idáig is kitartó nem ernyős olvasóknak hadd süssem el a szokásos poént: Ez egy kiváló mentőernyő, legalábbis eddig még senki nem reklamált!

Lett még 3 lépcsős 3D (magyarul felkunkorodós) gyorsítóm is. Annak ellenére, hogy az egész cókmóknak ez a legolcsóbb alkatrésze, ettől várom a legnagyobb javulást, mert az nem volt professzionális, ahogy lábbal-kézzel keresgéltem minden egyes első kinyomás előtt a "pedált".

A kinőtt görkoris sisakom, amit ha muszáj volt (amatőr verseny, félcső próbálkozás), használtam görkorival, amúgy meg az ernyőzős és kite tanulós sisakom volt (mert ezekhez is kötelező), beszámításra került egy nem túl horror árú (de nem is karbon) sisakba. A régit, ami majd állítólag tanfolyamon növendékekre kerül (na erre leszek kíváncsi!) dedikálnom kellett alkoholos filccel. Az új sisak már nem lehet akadály versenyre nevezésben, tehát az elvi esélye megvan, hogy érjen is valamit az aláírás. Gyakorlatilag meg persze bennem van a potenciál, csak még nem találta meg az utat (2009, 2010, 2011?). :)


Szóval itt ez a sok jó cucc, a súlyok nagyon jól kijöttek, jól néz ki, csak hát repülni kéne! Azt terveztem már egy ideje, hogy amikor viszem le márciusban a kocsit Gibraltárra, Monacoban megállok legalább fél, de inkább egy teljes napra repülni, ha jó éppen az idő (rossz időben meg mondjuk óceán múzeum). Erre idejön 3 ember, akiket a barátaimnak hittem, és 50 percig minden erejükkel próbálnak meggyőzni, hogy ne akarjak én útközben repülni, mert mi van ha valami történik. Szerintük az a cél, hogy lejusson az autó meg a sok cucc (még ipari árammal működő hajszárítót is rejthet valamelyik doboz :) ), szerintem meg ez az egész Gibraltárra költözés úgy ahogy van, legfőképpen a kalandról szól. Természetesen nekem is az a célom, hogy ne hiúsuljon meg a 3000 kilométeres nagyrészt tengerparti autóstúra.

Tetszik ez a hagyományos ernyőreklámok stílusával szakító Advance reklám, ez adta a cím ötletét, szerintem illik a cuccbeszerzés, és az útközbeni repülés témájához is:

Gyorshajtás Spanyolországban

Kezdeném azzal, hogy engem még soha nem büntettek meg pénzre semmilyen közúti szabálytalanságért. 12 évnyi vezetés alatt az egyetlen közlekedési bírságnak tekinthető esetem az volt, amikor blogom egyik olvasóját kifejezett figyelmeztetése ellenére ránavigáltam egy magyar fizetős autópálya szakaszra matrica nélkül (kifizettem, nem volt mit tenni). Múlt héten kaptam mikuláscsomagot itt a 9. kerületben a szemfüles parkolóőrtől, de éppen belefértem az 5 percbe, úgyhogy fizetnem nem kellett.

Ma viszont sajnos egy postai értesítő fogadott itthon, hogy a DGT-től jött egy levelem. Amikor rákerestem, hogy mi a DGT, már sejtettem miről lesz szó. Hosszú várakozás után hozzájutottam a züllői úti postán a nemzetközi tértivevényes küldeményhez:

A fotó bár hátulról készült, kár lenne megpróbálni mentegetőzni, mert a bérlésnél aláírtam, hogy egyedül én vezettem az autót. A mérőberendezés tanúsítványát is mellékelték (nem tudom ez itthon is szokás-e):

Akit érdekel, kinagyíthatja

 A lényeg pedig:

Azt hiszem nem kell spanyol nyelvtudás az értelmezéséhez, hogy 100 km/h helyett 121-gyel mentem, és ez bizony 100 euróba fog fájni. Soknak tűnt elsőre az összeg, de úgy már nem is magas, ha ismerőseim autósportálján a büntetéskalkulátorban összevetem a magyar árakkal.

A helyet egyértelműen sikerült beazonosítanom, és pont erre tippeltem a levél kinyitása előtt, hogy itt fényképezhettek le. Az El Bosque starthelyre vezető út aljából Alcaidesaba eljutáshoz nem biztos, hogy egy ilyen izgalmas útszakasz éjszakai levezetését kellett volna választanom (csak azért, hogy mielőbb autópályán legyek), mert van még legalább 3 (ránézésre semmivel sem jobbnak tűnő) alternatíva, de akkor ez nekem szimpatikus volt Andalúzia papír autótérképén.

Egy fárasztó autós-gyalogos helyfelderítő nap után siettem vissza szállásadóimhoz elköszönni, miközben másnap még 120 km vezetés után sok órányi repülés és (önként hosszú várakozást rakva a hazaútba) Párizs (életemben másodszori) megnézése várt rám a hazautam előtt. A kényelmes, általában 120-as hegyi autópályán, az alagútban volt egy 100-as korlátozás, amit ezek szerint sajnos nem tartottam be.


Megtaláltam, hogy hol lehet befizetni neten a bírságot, és olvastam, hogy ha 20 napon belül lennék, akkor 50% kedvezmény járna. Dühített, hogy informatikailag biztos megoldható lenne a bérlő cégtől az adataim lekérése ennyi idő alatt, de tutira leginkább a rossz hírű spanyol és magyar postáknak köszönhetem, hogy majdnem 2 hónappal az eset után kaptam meg a papírt. Beírtam szépen az adatokat az angol nyelvű űrlapon, végül megadtam a bírság összegét, amihez zárójelben ott volt, hogy a kedvezmények nélkülit adjam meg, majd ők kiszámolják a kedvezményt; és ekkor jött a kellemes meglepetés: Elengedték a felét, tehát 50 eurot fizettem ezért a figyelmetlenségemért (na jó, szabálysértésemért). Megnyugtatott, meg egy kicsit 'Hű, a Nyugat már itt tart?' érzéssel is eltöltött, hogy kérhettem igazoló emailt, letölthettem elektronikusan aláírt és vonalkódokkal is ellátott igazoló pdf-et arról, hogy rendeztem az ügyet.

Ezzel a bírsággal együtt is élveztem azt a decemberben levezetett 1126 kilométert Andalúziában, amiről hamarosan rakok föl pár képet.