2011. április 20., szerda

Influenza

A Gibraltar Health Authority (gha.gi) mindent megtesz az influenza megelőzéséért, mert a kis sűrűn lakott városban könnyen terjedő vírus közvetlen országos járványveszéllyel fenyeget, ami nyilvánvalón igen kellemetlen.
A cég minden mosdójában ki van téve
Minden elővigyázatom ellenére elkaphattam, mert hétfő este lázasan vacogva bicajoztam haza. Két napig otthon feküdtem, és gyógyszer nélkül küzdöttem le a betegséget.
Tájékoztató füzet a folyosón

Az első oldal alapján jártam el
Még "csak" a hagyományos gibraltári társadalombiztosítás az egészségbiztosításom, a spanyol lakosi jogokat biztosító NIE kártyát most nem részletezett okokból még nem váltottam ki, tehát Spanyolországban csak sürgősségi ellátásra lennék jogosult. Gibraltáron háziorvos jellegű ellátást ingyen elvileg a Casemates Square mellett lévő ICC épületben kaphattam volna, de egyáltalán nem volt rá szükség. Orvosi igazolást kérni is felesleges lett volna, mint az a következő bejegyzésből ki fog derülni.

Kisebb csoda is történt a Movistar részéről a két nap alatt: A 3 megabites Internetet megrendeléstől számított 3 héten belül, 4 napnyi szerelővárással (+1, amikor nem jöttek), 5 különböző szaki, havi 50 euróért (némi telefonálás is benne van) végre bekötötte!

3 megjegyzés :

  1. Jobbulast! Jut eszembe, ha Gibraltar Anglia resze, akkor nem NHS van meg NHS kartya? Lehet, balga a kerdesem, de felmerult bennem. Addig is, meg igyal teat meg egyel jo sok vitamint attol, hogy most jobban vagy nem jelenti, hogy mar meggyogyultal!

    VálaszTörlés
  2. NHS-ről nem tudok. Ez itt a Mediterráneum! Azt mondták, ha be kell mennem a dokihoz, mondjam meg hol dolgozom, esetleg elkéri az útlevelem, pénzt nem fog kérni. Köszi a törődést!

    VálaszTörlés