Visszatérés a Céghez hétfőn

17 nap szünet után, ami 11 munkanapnyi kihagyás volt, újra munkába álltam. A közben felgyűlt többszáz céges  levelem felét már Budapestről elolvastam. Az érdekesebbek, amik beugranak:

• A főfőnök lova nem nyert a nagy versenyen, úgyhogy ami pénzt feltett a nevemben (és mind a sokszáz dolgozó nevében), annak a sokszorosát (kellemetlen, amikor a beosztottai 20/1-nél rosszabbra árazzák a főnök lovát, pedig csak végzik a munkájukat) nem utalják át a következő fizuval
• Valaki egész jól tippelt minden nap a kockázatmentes (veszteni nem lehetett, csak nyerni) belső céges fogadási versenyben, de rendes volt, mert a nyereményét szétosztotta egy elég jó fajta kocsmában: http://www.oreillys.gi/
• Írt valaki (biztos pénzügyes), hogy van-e fontsterling számlám, mert hogy utalná az ehavi letelepedési támogatást (nagyon jól tudják, hogy HUF és EUR számlám van csak, de várható volt, hogy bepróbálkoznak ezzel). Úgy látszik ez az egyszerre két országba költözés még tartogat meglepetéseket.

Az nem ért sokként, hogy átraktak a személyes holmiaimmal együtt egy másik asztalra, mert ezt már vasárnap megtudtam. A költöztetés közben az egyik UK to Europe konnektor adapteremet (pl. a laptopomat, amiről most is írok, csak így tudom itt tölteni) egyszerűen ellopta valaki, némi kellemetlenséget okozva ezzel nekem. Jó pár embert megkérdeztem, senki nem tud semmit, és mivel másfél font volt, nem csinálok nagyobb ügyet belőle, úgyis kell még mennem abba a boltba, mivel a cég tollakat nem ad, és amiket vettem (kb. legolcsóbbak) azok kezdenek elromlani. A jegyzetfüzetem is elkallódott, azt is venni kell majd, gondolom azt sem ad csak úgy a cég még egyet. Más a kultúra itt sok mindenben.

Helyileg kb. indifferens a dolog, eddig egy csendes angol, cache rendszert fejlesztő külsős és egy spanyol monitoring engineer között ültem, szemtől-szemben egy csinos szép kiejtésű angol hálózat szakértő lánnyal. Most balra tőlem egy szimpatikus, szerény, de néha beszélgetést is kezdeményező ír business analyst fiatalos hölgy ül, jobbra pedig olyan vízautomata, ami érdekes módon spórol a független Gibraltár igen drága édesvízével, amiről inkább majd külön bejegyzésben írok, elég érdekes a finomító rendszer és a múltja.

Szalacsi valahogy így mondaná: Az oxiégnbű nyeri ki a vizet. A gépnek LiquidAir a neve, olyan kijelzője van, mintha kb. atomreaktor lenne, de a lényeg, hogy vizet ad (kért hőmérsékletűt) anélkül, hogy a vízhálózatba be lenne kötve. A levegőből kondenzálja (aztán elvileg tisztítja különböző mágikus módszerekkel), amin folyamatosan poénkodunk a közelében ülő kollégákkal. Az áramhálózatba természetesen be van kötve, és ha éppen úgy alakulna a helyzet, hogy az árammal kell spórolni, akkor a vízhálózatba is be lehetne kötni.

A kilátás jelentősen nem változott, talán picit könnyebben tudok messzire nézni. Az asztalom kisebb lett, amit meg is jegyeztem félhangosan, hogy 'Ilyen sokat nőttem a szabim alatt, vagy ez kisebb?', de nem sokkal rá az IT igazgató megnyugtatott, hogy lesz némi további költöztetés, és akkor újra rendes nagy íróasztalom lesz.

Most jönnek olyan mondatok, amiért lehet, hogy néhányan irigyelni fognak: Örömmel láttam, hogy az n*(n-1) -ről n-1 -re gyorsított algoritmus javításommal valaki elvégezte a piszkos munkát, úgyhogy eddig nagyrészt tényleg csak jó meglátást / ötletet, vagy magasszintű technológia ismeretet igénylő feladatokat és feladatrészeket kaptam, a favágó részeknél elég volt terveket vagy pszeudókódokat adnom, és más megcsinálta az uncsi részt. Egy olyan rögbi ligás hibával vártak, amit senki (tesztelők, felhasználók, különböző fejlesztők) nem bírtak reprodukálni, de azóta (nagyrészt a forráskód elemezésével) megtaláltam, és már javításom is van rá. Most pedig egy szintén misztikusnak tűnő, tenisszel kapcsolatos hibával foglalkozom, ez is izgalmas, ráadásul ezt a sportot sokkal jobban ismerem, hiszen csináltam is. HTML, CSS, Javascript, Flex bogarászással (pedig az utóbbi kettőt még szerettem is általában) ebben a pozícióban amiben vagyok tényleg soha, de soha nem kéne foglalkoznom, most már el kell hinnem ezt.

Morrisons, Gibraltár körtúra, BBQ

Juan kollégám a közeli dombokon bicajozott, miután Alcaidesában véletlenül meglátta, hogy Csekiék a kertben bruncholnak. Én éppen ekkor hívtam Csekiéket BBQzni, de örültem, hogy Juan (nagyon jó fej spanyol srác) is csatlakozni akart, mert így legalább az angol lett a közös nyelv.

Mivel a spanyol üzletek vasárnap zárva vannak, a gibraltári Morissonsba mentünk be némi extra húsért és kenyérért. Természetesen tele is tankoltam jó olcsó (áfamentes) gibraltári (bár valószínűleg Spanyolországban finomított) benzinnel a kocsim.

Hirtelen terveztem egy egész jó 2 órás Gibraltár város körtúrát (3 óra parkolás engedélyezett a Morrissons előtt), ami többek között érintette: Chatham Counterguard, Orange Bastion, Irish Town nagy része, Trafalgar Cemmetery környéke, Main Street végig (St. Mary the Crowned, Convent Place), Casemates Square, Kings Parade - az O'Callaghan Eliott Hotel tere, Ocean Village nagy része, Old Mole (Devil's tongue)


A barbeque parti jól sikerült, Juan egyből ki is twittelte a fotóját, amire pozitív válaszokat is kapott pár perc múlva.

Spanyol és brit hús is megsütésre került

Akcióban a Carrefour legolcsóbb BBQ sütője

Vajon a spanyol útlevelű kutya a magyar gazdáját, vagy a spanyol kollégánkat érti jobban?

Bevásárlós szombat tűzijátékkal

Éjfélkor még úton voltunk, de miután mindkettőnk kipakolta a cuccait a szobájába, ismét útnak indultunk. Kétszer fordultunk közel teli kocsival a La Linea Gran Sur Carrefour és a santa margaritai albérlet között. Kaján meg pár apróságon kívül vettünk néhány egyszerű összeszerelhető bútort, ami kellett még, és barbeque felszerelést is.

Mint minden szombaton, ma is volt tűzijáték a Alcaidesaában, amit a Dragonflyból néztem Csekivel, Andival és Lunával.

Szegény kutyát mindenki próbálta nyugtatni, mert - bár a gazdája erősen dolgozik rajta - még nem szokta meg a nagy durranásokat.

Puerto Banus

Biztos nem voltam elég befogadó a háromezredik kilométer környékén, de valahogy engem nem fogott meg Marbella híres kikötője. Majd lehet, hogy ha ígéretéhez híven nyáron megmutatja a rendszeresen itt nyaraló ismerősöm, akkor megszeretem ezt a helyet. Azt nem mondom, hogy kétszer jártam ott (először és utoljára), de tényleg csak két okból jártam ott: Az autóm a kézikönyve szerint képes 1000 km-en 1 liter olajat megenni, amit én eddig nem tapasztaltam, de most a 3000 km során a műszerfali jelzőlámpával és ijesztő hangjelzéssel közölte, hogy szomjas, nagyjából pont 1000 kmenként. Egy olasz benzinkúton vettem olajat a második olaj utántöltésre, tehát mindegy volt hol állok meg, viszont éhes is voltam, úgyhogy remek helyismeretem (legalább 6szor elmentem már mellette) azt sugallta, hogy a Puerto Banus jó lesz.

Jártam már Las Vegasban, amire lehet mondani, hogy mű, de szerintem azért van hangulata. Nos a Puerto Banus az leginkább egy mű Las Vegasra hasonlít, csak éppen van tengerpartja, amire próbáltam lejutni, de csak arra jutottam, hogy autóval megközelíthetetlen. Az egyik körforgalomban arról szólt a történet, hogy rendőri felügyelet mellett hosszú fehér limuzinok próbálták kirakni a rengeteg sminkjük és szilikonjuk, drága ám kevés anyagból varrt ruháik ellenére, még éjféli sötétben is közepesen ronda utasaikat. Ha egy informatikusra bízták volna a folyamat megtervezését, a hölgyek 5 helyett 1 autóval érkeztek volna, és a parkolótól szépen besétáltak volna. Természetesen nem ez volt a helyzet, a limuzinoknak egyesével meg kellett állnia a giccses fáklyákkal szegélyezett bejáratnál, és miután kiszálltak a vendégek, meg is kellett fordulniuk, ami vicces mutatvány volt.

A környék kajáldáiról csak annyit, hogy a spanyol kaja ennek a vendégkörnek valószínűleg nem számít menőnek, úgyhogy biztos sokat gondolkozhattak, milyen távoli nemzet ételeivel csalogassák be a költekezni vágyókat... Elég sok étterem nyitva volt, amik egy jól ismert ország kajáját kínálták... de én nem azért vezettem 3000 kmt, hogy bármennyire is szerettem Budapesten, meg bármennyivel is fényesebbek voltak ezek az éttermek, kínait egyek. Így hát azt a szakaszt, amin már a kedvenc rádióadóm kicsit ugyan recsegve (pont azon a frekijén fogtam be, amit sikerrel zavarnak az andalúzok) de bejött, már éhesen vezettem le.

Irány Gibraltár: 3. nap

Sokan talán jobban szeretetitek a képeket nézegetni, mindent úgysem tudok leírni, úgyhogy most nem is írok semmit, csak pár képet rakok ki:

Kis ország délen

A cím Gibraltárra is igaz, de most elsősorban Monacoról lesz szó, persze Gibraltár kapcsán, hogy ne legyen annyira offtopic. Lehet, hogy hülyeség két tök különböző országot összehasonlítani, de most valami ilyesmi fog következni.

Amit tudni kell róla, azt ne ezen a blogon keressétek, arra a Wikipedia való. Kb. félúton van Budapest és Gibraltár között. A Casino téren egy szóval összehasonlítottuk Gibraltárral: Monaco részletgazdagabbnak tűnik. 

Monte Carlo nevét is szívesen kötik a szerencsejátékhoz: Casino

Hátránya Gibraltárhoz képest, hogy nem brit, hanem gyakorlatilag francia. Egy párizsi étteremben szerzett franciák angolul beszélőkhöz hozzáállásáról szerzett tapasztalatom alapján (és a síeléskor sem törölték ezt a rossz emléket ki belőlem) nem dolgoznék francia területen, ha nem muszáj.

Monacohoz nagyon közel van egy híres ernyős (és sárkányos) starthely, bár ez már francia, mindenki Monaconak nevezi. Ott jártunkkor a városból nézve úgy tűnt, hogy 2 ernyő kis helyen nullázgatott egy ideig,

aztán nem látszottak. Roquebrune-Cap-Martin vasútállomásánál akartam meghozni a döbtést, hogy repülök-e vagy nem, de a Vista Palacehoz vitt le az autópályáról jelzett út, onnan meg már Monacoba bemenni egyszerűbb volt. Hát így nem repültem Monacoban.

Itt a Sziklán elvileg nincs starthely, nyilván elég sok légtér para is lenne a rendszeres ernyőzésből, és a szél is ritkán kedvező (legalábbis télenn). (Hogy fizikailag lehet-e repülni, azt még nem tudom, de egyelőre inkább a közeli spanyol starthelyek érdekelnek.)

Nem tudom van-e Monacoban barlang, de itt a Szikla igen sok érdekességet rejt, elég sok cseppkövet is, mint azt korábbi bejegyzésemben láthattátok.

Monaco kultikus autós hely, jó autók, elegáns szalonok jellemzik. Itt is vannak drága, nagyon drága, autók, de arányaiban lényegesen kevesebb.

Monaco híres az autóversenyeiről. Általában (amikor épp nincs beomolva az alagút) lehetne itt is egy jó futamot rendezni, elvileg. Nem örülne neki senki. Ami autóverseny itt a környéken van, az maximum a La Linea népligetének parkolójában gyülekező párok tuning városi autói által rendezett spontán versengés, ami - amennyire eddig láttam - elég szerény.

Egy biztos, hogy Monacoban nincs font - euró árfolyamkockázat, ami olyan mint a szerencsejáték: Lehet rajta nyerni is, de leginkább veszteni. Megjegyzem, szerencsejáték cégek is szoktak veszteni, úgyhogy aki mer az nyer!

A Mutalisk és a Siklóernyő

A Mutalisk egy hamar kitenyészthető földre is támadó zerg légiegység a Starcraft 2 stratégiai játékban; a siklóernyő pedig egy nagy hátizsákban elférő, több száz kilométer megtételére alkalmas repülőeszköz. Azon a triviális közös jellemzőn túl, hogy mindkettő repül, felfedeztem még egy közös tulajdonságot:

Mindkettő alkalmas a fenyegetettség kiváltására.

Threat is a meta-game concept in which a player exploits the potential damage they can inflict to attempt to manipulate the actions and mindset of his opponent. - http://wiki.teamliquid.net/starcraft/Threat

Starcraft 2

Egy felfedezett early muta build order, tehát ha az ellenfél azt látja, hogy korán kaphat légitámadást a nyakába, gyakran defenzív viselkedést vált ki.

Siklóernyő a csomagtartóban

Képzeld el, hogy autóvezetési tudás nélkül egy ex-párod mellett ülsz egy elromlott légkondijú, városi bevásárlásra tervezett autóban, ami 3 nap alatt nettó 3047 km-t kell, hogy megtegyen, és ahhoz, hogy ebből az önként vállalt szörnyű helyzetből mielőbb kijuss, a Pó-síkság unalmas útjain indexelés nélkül kivágó olasz kamionosai közt kell, hogy rosszul jelzett autópálya kereszteződéseket észrevegyél akár sötétben is. Most biztos az idegeskedés, feszültség, aggresszió, veszekedés jut eszedbe, de vigyünk be egy újabb paramétert: Közeledünk a világhírű Monaco starthelyhez, és a régen repült sofőr vadiúj ernyős cucca ott van a kocsiban. Hallottál már olyanról, hogy egy peches landolás után valaki 6 hétig nem tudott autót vezetni. Nos, ekkor valószínűleg a kedvességed az idővel olyan meredeken fog emelkedni, mint Gibraltár sziklája a Devils tower road és a radarállomás között:

A szikla sziluettjének bal kéz felőli oldalát kell nézni ezen az állásinterjúm előtt készült képen

Egyébként Gibraltár katonai jelentőségét is éppen a fenyegetettség adja. Állítólag a radar belátja a Földközi-tenger nagy részét, és Spanyolország egy részét is. Lehet, hogy nincs is mindig bekapcsolva, mert nem olcsó az áram, de épp elég fenyegetettség, hogy sok mindent láthat. Néha felbukkan a semmiből egy brit atomtengeralattjáró Gibraltár partjainál, földrajzilag a Costa del Solon, de politikailag nemzetközi és brit vizeken. Lehet, hogy a legártalmasabb fegyver amivel fel van szerelve, az a legénységi pikádókészlet, de ha éppen olyan kedvük lenne a briteknek, jó pár hajó és kikötő rommá torpedózására alkalmas muníciót idehozhatnának, ami már valós fenyegetettséget jelent.

A stratégiai játékokból megtanulható elemek átszövik az életet, csak észre kell tudni venni őket. Például az egész folyamatban, ami a gibraltári munkavállalásom körüli döntéseket jellemezte, nagyon komoly timing szituációk voltak.

Irány Gibraltár: 2. nap

Az olasz-francia határtól Monacoig sok helyen 2 sáv helyett csak 1 volt nyitva a forgalomnak, ami legalább egy óra időveszteséget okozott összesen a szinte csak viaduktokból és alagutakból álló szakaszon.

Monaco után kedvem támadt volna Andorrát is megnézni, ha már kisországozunk, de hallgattam a navigátorra, hogy a térkép szerint nagyon barna a hely (meg tudtam is, hogy bent van a hegyekben), úgyhogy kihagytuk.

Barcelona külvárosában találtam jó helyen szállást, és a szemközti Kebabos még éppen nyitva volt éjfél előtt nem sokkal.

Irány Gibraltár: 1. nap

Szlovén autópálya matrica szerzése nem volt triviális Magyarországon.

Megnéztük Veronát, sokat változott 18 év alatt.

Többet álltunk, mint terveztük, pl. olajat kellett tölteni.

Cremona belvárosában minden hotel tele volt, de a külvárosi Hotel Cremona teljesen jó, 3h ingyen net is van.

Holnapi tervek:

1. Monaco megnézése
2. Légkondi szereltetése (csak zörög, nem hűt)
3. Elérni Spanyolországot

A 2. és 3. valószínűleg kizárja egymást.

Térképeink

Viccelődtünk azon, hogy akár egy földgömbbel az első ülésen is elnavigálhatnánk, nem is kell semmilyen térkép...

Nos, 33 óra múlva már biztosan úton leszünk Budapestről Gibraltár felé, és jelenleg a nagyon elnagyolt beépített Garmin GPS alaptérképpel, valamint az alábbi két papírtérképpel rendelkezünk:

Vettem a navigátoromnak egy macitérképet Szlovéniában, ez valószínűleg elég is lesz az ország átszelésére

A navigátorom örült a macitérképnek, és másnap vett egy a képen látható felbontású autóstérképet :)

Az biztos, hogy a déli útvonalat választjuk (egyetértek Dénesbá kommentjével és sok más tanácsadómmal), hiszen nyári gumikkal megyünk Szicíliától délebbre fekvő lakhelyünkre, így Svájcba talán be sem engednének.

Az meg majd útközben derül ki, hogy miket nézünk meg, hol alszunk. Remélem azért nem lesz túlságosan kalandos az út!

Időzónák

Az nem nagy különlegesség, hogy brit térségből brit térségbe utaztam, és órát kellett állítanom, mivel a brit birodalom kiterjedése hatalmas. Ami érdekes, hogy keletre utaztam, mégsem előre, hanem visszafele kellett állítanom az órámat egy órával.

Gibraltár hiába van nyugatabbra Londonnál, mivel Spanyolország a kelet-európai időzónában szeretett volna maradni, bármennyire is a UK-hez húz, az nagyon furán nézne ki, ha a pici kis brit országba Spanyolországból ingázó mintegy 30ezer ember folyamatosan váltogatna a londoni és a madridi idő között.

Fura helyzet, de nyilvánvaló gazdasági okai vannak, hogy Gibraltár és Budapest között nincs zónaidő különbség annak ellenére, hogy Budapesten a Nap több, mint másfél órával előbb kel fel, mint Gibraltáron! Az meg hogy az Egyesült Királyság, mint Európától sok tekintetben független szigetország normális zónaidőt használ, tehát nem erőlteti a kelet-európait, mint a szinte ugyanolyan hosszúsági fokok között elterülő Spanyolország, nem is mondható angol különcködésnek.

Nem nagyon szeretnék offtopicolni a saját blogomban sem, úgyhogy a síelést megelőző London és Bergamo városnézős képekből csak az órásokat teszem ide, ha már időzónákról volt szó:

 

Little Ben, London

Westminster Abbey, London

Big Ben, London

Houses of Parliament, London

Big Ben, London

Cittá Alta, Bergamo

Posta épülete, Bergamo

Bergamo főtere

Ideje indulni...

Felszállás

A síszabadságomra Gibraltár repteréről Londonon keresztül mentem. Tényleg kicsi a terminál, de egyetértek az ellenzékkel abban, hogy messze nem az új reptér megépítése a legfontosabb dolog Gibraltár infrastruktúra fejlesztésében. A vita már csak politika, mivel az épület nemsokára kész, ráadásul olyan dizájnos lesz a teteje, hogy kb. lehetetlen lenne rá napelemeket applikálni, úgyhogy az új reptér bármennyire is csillogni fog a modernségtől, a projekt már így is épp elég nagy szégyen ahhoz, hogy az ellenzék felhasználja a kormányváltás okának szimbólumaként. (Az EU nagyon sürgeti, hogy a 0% megújuló 100% olaj energiaforrásról kezdjen végre elmozdulni az önállóságát mindennél fontosabbra tartó ország.)

Az előttünk leszálló Monarch gép odaverte magát landolás közben, ami nem ritka a spéci szélviszonyok és a szikla turbulenciája miatt. Egy teljes órára lezárták a repteret, és gondolom eközben gyalogos / közúti forgalmat is ritkán engedtek át keresztbe, mert keresték az alkatrészt, ami hiányzott róla. Az utasok fele spanyol volt, ők egész nyugodtan viselték a szitut, pedig csak néhányuk beszélt angolul, aki lefordította a többieknek a pilóta szavait. A mögöttem lévő angol úr nagyon ideges volt, hogy nem szolgálják neki fel az ebédet, és az összes kedvesség, amit az easyJet tett a rajta kívülálló okokból történő késés miatt, az a kedvezményes újságárusítás, és az ingyen ivóvíz kínálgatás volt.

Felszállás közben ahhoz képest, hogy a Levante (keleti erős szél) miatt kb. vízszintesen esett az eső, és nem is néztem mit vesz a fényképező, mert inkább magam is az ablakon bámultam ki, egész jó kis videót sikerült rögzíteni:

Szerintem kommentár nélkül is élmény a látvány, amin végig Gibraltár látszik (semmi Spanyolország), de megpróbáltam minél több dolgot összeszedni lelkes olvasóimnak: A gép miközben felszáll, néhány másodperc alatt végigsuhan keresztben az országon. Először a mesterséges feltöltésre épített Ocean Village városrész lakótornyai látszanak a háttérben, előterükben a legismertebb kikötővel. A Victoria Stadium előtt suhanunk el, majd megpillanthatjuk a közel lakó spanyolok körében legnépszerűbb létesítményt (olcsó benzin és cigi lelőhely), a határhoz legközelebbi benzinkutat. A Winston Churchill Avenue keresztezése közben a háttérben ki lehet venni a Moorish Castlet, aztán a Royal Air Force bázis előtt elhúzás közben a  Siege Tunnel lőrései szintjére emelkedik a gép. A temetőt már felülről láthatjuk, végül a szikla kevésbé lakott részén lévő homokos Levante strandot és a délebbre fekvő, parti sziklákra épült Caleta hotelt ostromló vad földközi-tengeri hullámokkal búcsúzik tőlünk a miniország, mielőtt a gép ködbe emelkedik. Az utolsó képkockákon látható távolságokból és meredekségekből jól sejthető, hogy azért van közúti alagút Gibraltár keleti részén, mert másképp lehetetlen lenne körbeautózni a Sziklát. Jó része persze nem látszik a városnak, hiszen a legtöbb dolog a félsziget nyugati oldalán van, a gép pedig az északi oldalon (a reptér neve North Front), nyugatról keletre szállt fel, de remélem élveztétek a gyors városnézést!

Nemzetközi meccs :)

Ez egy időzített bejegyzés, elvileg Londonban vagyok, amikor ez élesedik. Most kezdődik a nagy meccs, két kis ország nagy találkozója:

Elhagyom Gibraltárt két hétre

A terv végrehajtása eddig sikeres:

A bankszámlámnak majd akkor örülök, ha pénzt le is tudok venni róla, az albérletnek pedig majd akkor, ha március 26/27-én mindenemet ugyanúgy találom, ahogy otthagytam.

Most viszont folytatom a kitűzött tervet, tehát szabadságon leszek, távol a brit pálmáktól, ezért a blog is valószínűleg szünetelni fog. A következő bejegyzés lehet, hogy csak március 28-án lesz.

Még délebbre költöztem

Viszlát Alcaidesa!

Szia Andi, Cseki, Luna!

Welcome to the ... és itt elgondolkodott a gondnok, hogy milyen szót mondjon, miközben átadta a kulcsokat az albérlethez. Elég bábeli volt a helyzet, amikor az angol ingatlanügynökösködéssel (elmondásuk alapján hobbiból) foglalkozó házaspárral néha úgy kommunikált a mauritániai származású (mór) hapsi, hogy beírta Google Translatebe franciául a keresett szót, és egy recsegő hangszórón lejátszotta. Miközben a feleség a spanyol bérleti szerződést fordította nekem angolra, a férj az afrikai fickó számára is érthető szájbarágós simple Englishre fordította a túl választékosan nyelvezetben feltett kérdéseinket.

Szivárvány

Trans Europa

Adott a következő feladat: Adjunk össze egy lehajtott hátsó ülésekkel 1127 liternyi bruttó csomagtérrel rendelkező 7 éves személyautót; 1 köbméternyi cuccot; egy pontosan 0 km vezetési tapasztalattal rendelkező lányt, akivel 2,5 évnyi kapcsolat után 1,5 éve barátságra váltottunk; és maximum 4 napot, valamint 3000 km-t Budapest és Gibraltár között.

Akinek az összeg 2127 liter, 11,0109589041 év, 3000 km lett, azoktól is, és a többiektől
kérek némi tanácsot:

Monaco felé érdemesebb menni?
Vagy inkább az olasz autópályákat elkerülve, de Svájcot is érintve Annecy felé?

Sok a kimenő paraméter: Útdíjak, szállásdíjak, benzinköltség. A teljesen racionális megközelítés esetén elég bonyolult a tökéletes optimalizálás ahhoz, hogy ne vegyek figyelembe szubjektív tényezőket is, mint pl.

• tenegpartot fogunk itt látni eleget, az Alpok érdekesebb
• Monacoban már repültem, Annecyban még nem

Vélemények, ötletek, esetleges tapasztalatok jöhetnek bátran a kommentekben! Köszönöm előre is!

Harci helyzet

Decemberben tapasztaltam, hogy milyen az, amikor a menetrend szerint közlekedő polgári repülők megakasztják a ki és bejutást a félszigetre,

mivel az egyetlen út bármilyen járművel a repteret szintben keresztező Winston Churchill Avenue,

Decemberi kép a Siege tunnelből

amíg az alagút nem készül el.

Ma amikor a Santa Margaritáig rám rakódott (felverődött) vörösföldet kezdte lemosni az irodai ruhámról az időközben eleredt eső, és végre megpillantottam a határőröket, már rosszat sejtettem. Gyanúsan nagy sor állt befelé, és a mopedesek, bicajosok sem haladtak.

Hamarosan felszállt egy Royal Air Force gép, majd 2 másodpercre rá még egy. A felszállás után egyből Afrika felé fordultak, de még nem volt vége a légibemutatónak. Gibraltár légterében maradtak, és egy gyors szigetkör után áthúztak a kifutópálya felett. Ezután felszállt még két ugyanolyan gép:

A kötelék délkelet felé hagyta el az országot, persze sok választás nincs, mert a spanyol légtereket ügyesen ki kell kerülni. Ha előre eltervezett hadgyakorlat lett volna, elvileg jött volna előzetes email róla a céges levlistákra, vagy bemondta volna tegnap a rádió, szóval elképzelhető, hogy éles bevetés, bár Líbia azért elég messze van ide, viszont a brit hadsereg vadászgépeinek nem gond megtankolni Máltán.

A cégnél is volt harci helyzet, de nem a 10 perc késés miatt, nem is szól senki az ilyesmiért. Ma egy direkt e célból összehívott meetingen egymásnak feszült két kultúra. Nem kis kellemetlenséget okozott két régóta a cégnél dolgozó angol fejlesztőnek, amikor hivatalosan is megtudták, amit eddig is sejtettek, csak inkább nem akartak tudni róla: Az IT igazgató két érthetetlen nyelven beszélő kelet európait (a nevük is kimondhatatlan, valami Krisztián és Tamás) bízott meg közvetlenül - kikerülve a fejlesztési vezetőt - tök ugyanazzal a feladattal, amin a két angol csávó már hetek óta agyalt, de látható eredményt nem ért el. Előállt az a helyzet, hogy az üzlet elképzelhetetlen mértékű növekedését nem lehet egyszerűen azzal megoldani, hogy

• havonta fél hajórakománnyi, a beszerezhető legeslegjobb teljesítményű szervert idehoznak
• bármilyen félmondatban megemlített szoftverlicenszet azonnal beszereznek, bármennyibe kerül

Amikor ezek után a többszáz fős cég tulajdonosa, névadója, igazgatója lejön a fejlesztői irodába, és megkérdezi egy konkrét adatfeldolgozó folyamatról, hogy
- Gyerekek, mi kell még, hogy ezt meggyorsítsátok?
akkor érthető az a menedzsment döntés, hogy az IT igazgató átgázolva mindenen, azonnal ráállít két másik embert a problémára, annak ellenére, hogy az egyik csak nem rég kezdett a cégnél.

Már az első feladatommal is bedobtak különösebb kézfogás nélkül a mélyvízbe, de miután azt múlt héten átadtam másoknak, hogy az új feladattal foglalkozhassak, egy jó sötét dzsungelben találtam magam, amit fel kellett térképeznem. Magyarul sem könnyű egy bonyolult, elég absztrakt, és a fentebb vázolt helyzet miatt nyilvánvalóan némi személyeskedéssel is átitatott szakmai vitában meggyőzni másokat, de számunkra egész jól sikerült ez a mai barátinak egyáltalán nem mondható találkozó.

Most viszont, hogy már barátokat és ellenségeket is sikerült szerezni, ideje lesz egy kis időre elhagyni a nagy félsziget kis félszigetét, habár a visszatérésem még nincs pontosan megtervezve...

Reggeli mountainbike túra

Lehet, hogy ma tettem meg utoljára reggeli munkába menéshez az Alcaidesa - Santa Margarita partiutat, úgyhogy csináltam pár fotót a komor idő ellenére:

Torre Carbonera, Punta Mala

Alcaidesa - Santa Margarita- La Linea- Gibraltar

Az Alcaidesából kivezető alsó földutat egy marha elállta egyik reggel,
úgyhogy a felső kövesen mentem ki inkább

Az út bevezet a dombok közé

Következő fordulópont a magányos pálma (sötétben, messziről is jól kivehető )

Innen már kivehető a következő állomás:
Torre Nueva, már gyakorlatilag Santa Margarita

A toronyig azért nem sima az út

Tengerbe folyó patakokon.
és a száraz időszakban is megmaradó óriáspocsolyákon
kell néha átkelni

Sötétben nehezen jöttem rá mi lehet ez:
Világosban a hordóbanégetős partihely nevet adtam neki

Közel már a torony, de még el lehet véteni az utat

Santa Margaritáról már műút (több, mint fele széles, kijelölt bicajút) vezet Gibraltárra, úgyhogy arról a részről lesz még bőven alkalmam írni, ha végre odaköltözöm.

Szép ez az útszakasz, gyakrabban meg lehetett volna állni egy-egy mutatós fotóért, de siettem, hogy bent legyek 10:15-re, viszont ha tudtam volna azt, amiről a következő bejegyzésben fogok írni, lassabban mentem volna.

Barlang boulder

Ez a lépcső vezet le a Lower St. Michael's Cavebe

Jártam már sok szép barlangban, és kúsztam-másztam több csúnyább barlangban is, de ez mégis nagyon különleges volt: A csodálatos cseppköveket nem hogy meg lehetett és meg is szabadott érinteni, mászni lehetett rajtuk, ami hatalmas élmény. A legtöbb helyen volt kötél, és mindenki azt használta, de én hátul maradtam, és ahol tudtam segítség nélkül másztam, ami egy teljesen más érzést adott. Voltak - így szabadon mászva - nehezebb részek, meg néha kerestem is biztonságosan kipróbálható, de azért elég kihívást adó kunsztokat. Nehogy már kötélen csimpaszkodjak, amikor Bzz, Dénes, meg még néhányan többször is próbáltak a boulderezés rejtelmeire tanítani (kevés sikerrel)!

Hányas út lehet?

Itt oda-vissza kellett kötél, trükkös szakasz volt

Eligazítás egy gugolvajárós szakasz előtt

Head of IT szeret lenézni a dolgok mélyére is

 A túravezető történeteiből ráébredtem, hogy a Szikla gyomra ugyanolyan különleges, mint ami a felszínen van ebben az országban. A végtelennek tűnő természetes barlangjáratok, amikről sokáig azt hitték hogy Afrikába vezetnek, és a majmok azon jöttek át. A térfogatának csak egy ezrelékét alkotó 50 km-nyi katonai alagútrendszer, amit különböző korok hadseregei fúrtak különböző technikákkal. Volt benne többek között katonai amputáló "kórház" (temetkezési helytakarékosság), de persze az információs társadalom is felhasználja a maga céljaira.

A pár hónap alatt sokszorosára növekedett Information Systems Department új emberei közti csapatépítésére is jó próbálkozás volt a dolog...

... mondjuk egy ivás jó lett volna a végén, de a barlangi tó kőperemén magas vízállás miatt totál átázott cipők és zoknik miatt mindenki szétszéledt. Én a hazabicajozás előtt a cégnél próbáltam száradni:

A cavemilk kirakódott a cipőmre