2011. március 3., csütörtök

Barlang boulder


Ez a lépcső vezet le a Lower St. Michael's Cavebe
Jártam már sok szép barlangban, és kúsztam-másztam több csúnyább barlangban is, de ez mégis nagyon különleges volt: A csodálatos cseppköveket nem hogy meg lehetett és meg is szabadott érinteni, mászni lehetett rajtuk, ami hatalmas élmény. A legtöbb helyen volt kötél, és mindenki azt használta, de én hátul maradtam, és ahol tudtam segítség nélkül másztam, ami egy teljesen más érzést adott. Voltak - így szabadon mászva - nehezebb részek, meg néha kerestem is biztonságosan kipróbálható, de azért elég kihívást adó kunsztokat. Nehogy már kötélen csimpaszkodjak, amikor Bzz, Dénes, meg még néhányan többször is próbáltak a boulderezés rejtelmeire tanítani (kevés sikerrel)!
Hányas út lehet?
Itt oda-vissza kellett kötél, trükkös szakasz volt
Eligazítás egy gugolvajárós szakasz előtt
Head of IT szeret lenézni a dolgok mélyére is
 A túravezető történeteiből ráébredtem, hogy a Szikla gyomra ugyanolyan különleges, mint ami a felszínen van ebben az országban. A végtelennek tűnő természetes barlangjáratok, amikről sokáig azt hitték hogy Afrikába vezetnek, és a majmok azon jöttek át. A térfogatának csak egy ezrelékét alkotó 50 km-nyi katonai alagútrendszer, amit különböző korok hadseregei fúrtak különböző technikákkal. Volt benne többek között katonai amputáló "kórház" (temetkezési helytakarékosság), de persze az információs társadalom is felhasználja a maga céljaira.

A pár hónap alatt sokszorosára növekedett Information Systems Department új emberei közti csapatépítésére is jó próbálkozás volt a dolog...
... mondjuk egy ivás jó lett volna a végén, de a barlangi tó kőperemén magas vízállás miatt totál átázott cipők és zoknik miatt mindenki szétszéledt. Én a hazabicajozás előtt a cégnél próbáltam száradni:
A cavemilk kirakódott a cipőmre

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése