Biztos nem voltam elég befogadó a háromezredik kilométer környékén, de valahogy engem nem fogott meg Marbella híres kikötője. Majd lehet, hogy ha ígéretéhez híven nyáron megmutatja a rendszeresen itt nyaraló ismerősöm, akkor megszeretem ezt a helyet. Azt nem mondom, hogy kétszer jártam ott (először és utoljára), de tényleg csak két okból jártam ott: Az autóm a kézikönyve szerint képes 1000 km-en 1 liter olajat megenni, amit én eddig nem tapasztaltam, de most a 3000 km során a műszerfali jelzőlámpával és ijesztő hangjelzéssel közölte, hogy szomjas, nagyjából pont 1000 kmenként. Egy olasz benzinkúton vettem olajat a második olaj utántöltésre, tehát mindegy volt hol állok meg, viszont éhes is voltam, úgyhogy remek helyismeretem (legalább 6szor elmentem már mellette) azt sugallta, hogy a Puerto Banus jó lesz.
Jártam már Las Vegasban, amire lehet mondani, hogy mű, de szerintem azért van hangulata. Nos a Puerto Banus az leginkább egy mű Las Vegasra hasonlít, csak éppen van tengerpartja, amire próbáltam lejutni, de csak arra jutottam, hogy autóval megközelíthetetlen. Az egyik körforgalomban arról szólt a történet, hogy rendőri felügyelet mellett hosszú fehér limuzinok próbálták kirakni a rengeteg sminkjük és szilikonjuk, drága ám kevés anyagból varrt ruháik ellenére, még éjféli sötétben is közepesen ronda utasaikat. Ha egy informatikusra bízták volna a folyamat megtervezését, a hölgyek 5 helyett 1 autóval érkeztek volna, és a parkolótól szépen besétáltak volna. Természetesen nem ez volt a helyzet, a limuzinoknak egyesével meg kellett állnia a giccses fáklyákkal szegélyezett bejáratnál, és miután kiszálltak a vendégek, meg is kellett fordulniuk, ami vicces mutatvány volt.
A környék kajáldáiról csak annyit, hogy a spanyol kaja ennek a vendégkörnek valószínűleg nem számít menőnek, úgyhogy biztos sokat gondolkozhattak, milyen távoli nemzet ételeivel csalogassák be a költekezni vágyókat... Elég sok étterem nyitva volt, amik egy jól ismert ország kajáját kínálták... de én nem azért vezettem 3000 kmt, hogy bármennyire is szerettem Budapesten, meg bármennyivel is fényesebbek voltak ezek az éttermek, kínait egyek. Így hát azt a szakaszt, amin már a kedvenc rádióadóm kicsit ugyan recsegve (pont azon a frekijén fogtam be, amit sikerrel zavarnak az andalúzok) de bejött, már éhesen vezettem le.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése