Irány Montellano!

A péntek estére összehívott, az előző Barbacoa parti maradékainak megevése apropóján megrendezett buliról eljöttem még a medencés rész előtt, pedig szerettek volna ott tartani, annyira élvezték az ernyős sztorijaimat, amiket sorra meséltem a nem siklóernyősök szokásos kérdéseire.

Jó dolog mesélni, ezért is (meg a színes felszerelés miatt is) mondják az ernyősöket papagájoknak a más eszközökkel sportrepülők, mert többet beszélünk a repülésről, mint amennyit valójában a levegőben töltünk. Azért csinálni még jobb, úgyhogy reggel 9kor már úton is voltam korábbi bejegyzésekből már ismert pilótatársnőmmel Montellano felé. Közel három órányi andalúz tájakon autózás közben többször is meg tudtam mutatni milyenek a magyar tájak, mert ha éppen nem lógott be egy pálmafa, sokszor tényleg teljesen olyan volt egy-egy képkivágás. Én természetesen inkább olyanokat fényképeztem, amik erre a vidékre jellemzőek.

Jól ki van táblázva Spanyolország (pl. Magyarországhoz, Olaszországhoz képest), nincs rá semmi panaszom, de kedvencünk az a hatalmas tábla, amit gyakran látni útkereszteződések után, kis utak elején, és csak annyi áll rajta, hogy Andalúzia úthálózata. Ennek értelmesebb változata, amikor az út számát is ráírják:

A 300 alakba nyírt bokrok nem tudom mit akarnak jelenteni

Ha Andalúzia, akkor természetesen kellett, hogy várakat is lássunk:

A fák némelyike lila virágba borult:

Aki tudja a lila virágú fa nevét, írja meg kommentben

Aztán leparkoltunk a hegytetőn, és 5 perc alig emelkedős gyaloglás után megérkeztünk a starthelyre:

Egy startoló, egy leszálló

Rövid bemutatásom (pár embert már ismertem Algodonalesből) során elmondták, hogy könnyű ide a fennsíkra visszaszállni. Gyorsan készítettem is a cuccom, hogy én is a felhők és madarak között lehessek, mint addigra már elég sokan:

A montellanoi repüléseimről jó képekkel és videóval, a következő bejegyzésemben lesz szó.