A repülés után Algodonalesben

Meglátogattunk egy algodonalesben lakó görög siklóernyős srácot, aki aznap nem repült, mert kicsit megsérült egy vakmerősködéstől. Egy tipikus lyukaspólós laza ernyős srác nyitott ajtót, egyből sörrel kínált minket, és felmentünk a tetőteraszára, ahonnan szomorúan kémlelte a lejönni nem akaró ernyősöket. Mondta, hogy látott engem is, amikor a város fölé berepültem (jól felismerhető a narancssárga színkonbinációm).

Leginkább azt sajnálta, hogy lemerült a sisakkamerája, ezért el kellett mutogatnia az akciót, ami miatt kicsit bemeszelték a kezét. Nagyon barátságos fickó, jópofa akcentussal, és mint kiderült ismeri az egyik új görög kollégámat, meg a közelemben lakó görög lányt (aki már mesélt róla, kicsi a világ). Kérte, hogy vigyem majd őket hozzá tandemezni. Sokféle témáról beszélgettünk, és épp ott tartottunk, hogy a marokkóban élő törzseknek milyen egyszerűek az igényeik, és tulajdonképpen kevesebb a gondjuk, mint nekünk, amikor beállított egy csaj (lakótársa, aki sajnálatára a kanapéján alszik), és a laptopjával fura mozdulatokat téve kereste a wifit, majd pár perc beszélgetés után inkább lement a nappali térerejébe.

A lány is pilóta, és a közeli tó fölött szeretne biztonságtechnikai tanfolyamot beindítani, ehhez végez most képzéseket, vendéglátónk pedig önként vállalta, hogy ha meggyógyul kísérletezheti rajta a motorcsónakos csörlőzést. Ezért mivel mondtam, hogy én tekintve szülőhazám természeti adottságait elég sokat csörlőztem már, kikérdezett a dolog technikájáról... Hát egyrészt eszembe jutott, amikor Ölüdenizben a felszállítás közben én mondtam el valakinek, hogy kell a helikopter akro manővert meghúzni (én is csak az egyik leghíresebb akro pilóta barátnőjétől hallottam, aki már profi volt benne), csak azt nem kérdezte meg, hogy kell kivezetni, és ezért miután a barátnője megcsodálta vagányságát, a biztonság kedvéért mentőernyővel a tengerbe pottyant inkább. Másrészt arra gondoltam, hogy az lehet, hogy a srác túlélt egy rollover kiugrást siklóernyővel egy hőlégballonból miután részegen begyakoroltatták vele egy kanapéról, na de olyan magasan volt ideje megoldani a helyzetet, a tóparton meg sajnos nem lehet figyelmen kívül hagyni az örök igazságunkat: Sky is not the limit, the ground is! Őszintén remélem nem lesz semmi gond, és legalább rendesen utánaolvasnak, meg sok embert megkérdeznek.

Hamarosan eljöttünk, mert vendéglátónknak dolgoznia kellett (egyik gibraltári szerencsejáték cégnek távmunka), aztán a tapasozóba mentünk. Pilótatársnőm csodálkozott, hogy három tapast kérek,  aztán tényleg beláttam, hogy itt 2 is elég lett volna, olyan nagy adagokat adtak. Négy euróból teljesen jól lehet lakni némi frissen facsart narancslé társaságában. Itt a hegyekben már nem érződik Gibraltár árfelhúzó hatása. Pár versenyzővel ültünk egy asztalhoz, akiknek a kézmozdulataiból sokkal többet értettem, mint a spanyol hadarásából, bár nagy örömömre szolgált, hogy olyan technikai szót, mint a jobbkéz szabály például kiértettem a társalgásból. Valószínűleg arról beszélhettek, hogy nehezményezték a versenyzőtársaik laza magatartását, mert mint utóbb láttam a kiírást, volt egységes tekerési irány a látszat ellenére:

Carlos képei között találtam

 Ezután rám jutott a nemes feladat, hogy az enyéménél nagyobb, de nem erősebb autót nagyrészt sötétben és kanyargós úton (Ronda, Marbella felé) hazavezessem. A lány nem engedte, hogy kifizessem a benzint és az autópályadíjat, azt mondta legközelebb az én autómmal megyünk, ha ketten megyünk. Mint pár bejegyzés múlva kiderül, nem maradtam adósa.