Borzasztóan lemaradtam a bloggal, ezt a bejegyzést augusztus 24-én írom, de vissza kell dátumoznom, hogy passzoljon az időrendbe, ahogy a bejegyzéseket írom.
Nagyon-nagyon nehéz itt egy olyan igazán jó magyarosat szomorkodni, keseregni a folyamatosan tűző napon, a hullámzó tenger mellett, az alapvetően vidám felfogású spanyolok környezetében, de azért néha okoz az élet kellemetlenségeket itt is, és hát mindenkinek megvan a maga problémája.
A következő bejegyzéseimben vendégek jönnek, és új embereket ismerek meg. Látni fogtok rengeteg kellemes élményt, tényleg; most mindezek ellenére mégis szomorú vagyok.
14 éve ismerek egy lányt, akivel másfél éve tervezzük, hogy elmegyünk geokesselni, és egész nyáron azt vártam, hogy meglátogasson. Most pedig, hogy tudna jönni, csak két nap szabit kapnék, mert itt augusztus végével lejár a szabi év, és aki nem veszi ki, az bukta. Szóval a mai naptól mondhatni kényszerszabin vagyok 8 napig (persze bemehetnék dolgozni), erre az utólag pluszban rákért egy hetet nem akarták megadni, esetleg nem túl szívesen két napot, nagy könyörgésre esetleg hármat. Nem vagyok a félmegoldások híve. Jó, tényleg későn szóltam, meg nem pont akkor kéne két és fél hetet távol lenni, amikor totál átalakítják a szervezeti struktúrát.
Amúgy meg kb. úgy érzem magam, mint a dán stoppos srác 7 euróval Európa legdélebbi pontján, amiről sok bejegyzés múlva biztosan olvastok majd. Megvalósult egy nagy álmunk, gyorsabban is, mint hittük, de sok szenvedés társult hozzá.
Régóta itt élő kollégám által mondott, de általam sajnos nem elég komolyan vett figyelmeztetésében használt metaforájából építkezve azt kell, hogy mondjam: Itt sokkal gyakoribb, hogy a cápa még azelőtt levadássza a cápavadászt, mielőtt az egyáltalán észbe kapna, hogy hé, ez itt egy szép kis cápa. A cápák legváratlanabb pillanatban támadnak, és ha támadnak éhesek, ami persze jó, sőt nagyon jó. Aztán jön a rossz rész, mert ha jól laktak gyorsan úsznak, a víz pedig nagy, zavaros, a jelek nagy információvesztéssel terjednek benne.
A bejegyzés írásakor már letelt a fél évem. Azért az gondolom lejön a blogból, hogy a rossz dolgok ellenére is, egyáltalán nem bánom, hogy belevágtam ebbe a dologba, amit én egy nagy kalandnak próbálok meg felfogni. Ezért a kaland érzésért is tartottam mindig fontosnak, hogy írjam a blogot, csak most annyi minden történt, hogy nem volt időm átgondolni, leírni őket. Az, hogy tudom, hogy magyar emberek rátalálnak erre a blogra (átlag három hetente kérnek tőlem kiköltözési tanácsokat), és hogy rajtam (hiszen magamnak is írom) és a családomon kívül barátok, ismerősök, véletlenül idetévedők is olvassák, sokszor ad erőt.
Mielőtt kiraktam a dán stoppos srácot a Vejerre bevezető nagyon meredek út előtt a főúton, ezeket mondta (az eredeti terve szerint nem vesz fel pénzt kártyáról, de nem kérdeztem mennyi kpval indult):
'A patkányos éjszaka után Malagán nézegettem a repjegy árakat, a kártyámról ki is tudtam volna fizetni, de úgy döntöttem végig csinálom. Nem szabad a legmélyebb ponton kiszállni a játékból.'
Egyetértek. A stop-loss (veszteség realizálás) gombok nyomogatása szar helyzet esetén lehet, hogy néhány játékosnak jó stratégiának bizonyul a financial bettingben, de egy új élet azért jóval bonyolultabb játék. A blog folytatódik, olvassátok!
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése