Így telt a születésnapom

Már éjféltől kaptam a szülinapi köszöntéseket, jól esett, köszönöm még egyszer mindenkinek!

Munkába menet vettem egy nagy doboz sütit:

Ahogy itt szokás, megírtam a megfelelő csoportcímekre, hogy van néhány biscuit az asztalomon, lehet fogyasztani, amíg a készlet tart. Nem szokás említést tenni az alkalomról. Igen, "... angolok, angol ...k", ahogy egy angol filmben mondják magukról, de én bírom őket. Oda is jött mindjárt amerikai kollégám, hogy majd ő megtanít rendesen angolul, mert a többiektől nem a megfelelő kifejezéseket tanulom, szóval ez nem biscuit, hanem cookie. Viccből hozzátette, hogy egy kis, magukat britnek nevező, pártízmilliós népcsoport, megpróbálja a nagy amerikai nép nyelvét utánozni, de nem megy jól nekik.  Hogy még egy kicsit erősítsem a multikulti hangulatot, elárultam, hogy az én szülőhazámban a cookie szó kiejtve mit jelentett az Internetes bitsütik elterjedése előtt.

A cég résztulajdonosa, egyben második embere (és remélem a híres nagyon drága tolla) aláírásával az alábbi üdvözlőkártyát kaptam:

Tetszik a szójáték, szerencsés választás egy szerencsejáték cég részéről. El kellett azonban gondolkodnom, hogy valóban igaz-e, hogy egy évvel jobb vagyok. Nézzük csak hogy zajlott ez egy éve:

A szülinapom napján sem akartam lemondani az akkori rendszeres sportomról, ezért jégkorongoztam a haverokkal egy valamivel nagyobb pályán, mint itt az ország összes jégfelülete. Az akkori barátnőm finom vacsorával várt, és rengeteget dolgozott egy általa kitalált hasznos, ötletes, és felbecsülhetetlen értékű ajándékötleten. Nem tetszett neki, hogy egy nem igazán fiús színű siklóernyős GPS tartót használok, ami egyik viszonylag népszerű alkotásomba, a Balaton átrepülős videóba is belerondít. Tudta, hogy nagy munkára vállalkozik, de úgy döntött, varr egy tökéletes tartót nekem. Bár ideköltözésem előtt új beülőt vettem, azóta is ezzel repülök (biztos látszik is valamelyik képen a blogon). Ezen kívül kaptam egy finom általa készített tortát is, aminek egy részét szétosztogattam akkori munkahelyemen.

Akkor még nem sejtettem, mi lesz a sorsom egy év múlva:
A szülinapomon 14 órát dolgoztam, de jól esett, hogy végre egyedül alkothatok, és nem kell triviális dolgokat elmagyaráznom a kollégáimnak, folyton ellenőriznem, hogy azt csinálják-e amit mondok, alájuk rakni a munkát, menedzselni a döntéseket, időzíteni a munkafolyamatokat. Elismerés egy csapatvezetői kinevezés, pláne hogy tudtommal ez a fogalom nem is létezett a fejlesztőknél a cégnél, csak a bővülés miatt vezette be a főnököm, én vagyok az első kísérleti alany. Sokszor jó az olyasmi érzés, mintha az embernek több keze lenne, de nagy felelősség is, és sokkal nehezebb elszakadni a munkahelytől, hogy csak pár előnyét és hátrányát összevessem egy beosztott fejlesztői pozícióval. Az a 6 órányi munka, amit a munkatársaim hazamenése után, egy közelgő határidőre tekintettel magam elvégeztem, visszaadta azt a szabadság érzést, ami nincs meg abban a pozícióban, amikor az ember egy személyben felelős egy rakás feladat elvégzéséért, és rengeteg mindent delegálnia (tehát fixen eldöntenie, elmagyaráznia, majd később ellenőriznie) kell.

Zárásként, és a Gibraltárra költözést fontolgatóknak angol gyakorlásként következzék egy idézet a Mátrixból:

Agent Smith: Did you know that the first Matrix was designed to be a perfect human world? Where none suffered, where everyone would be happy. It was a disaster. No one would accept the program. Entire crops were lost. Some believed we lacked the programming language to describe your perfect world. But I believe that, as a species, human beings define their reality through suffering and misery. The perfect world was a dream that your primitive cerebrum kept trying to wake up from. Which is why the Matrix was redesigned to this: the peak of your civilization.