K2: Az utolsó út

Nem, ez természetesen nem a K2 csúcs a háttérben, hanem maga a Szikla, ami az egész itt tartózkodásunk meghatározó motívuma. K2 az ellopott görkorim márkája volt. Nem szerettem annyira, mint a régi jó kis műanyagsínes, nehéz, de mégis nagyon kényelmes Roces Moscowt, de hát alig pár hónapja vettem a Kálvin téren. Nem kétlem, hogy vadiúj volt, de kizárt, hogy mostanában tervezték és gyártották, mert a feedback formon megkérdezték, hogy Compuserven vagy AOLon hallottam-e róla. A csatját ki akartam cseréltetni, csak már nem volt időm meglátogatni az Anna által ajánlott görkoriszervízt.

Belátom, hogy nagyrészt az én baromságom, hogy ellopták, túlságosan is Beverly Hillsnek (ahol a monda szerint a Ferrarikban bent hagyják a kulcsot) néztem Alcaidesat. A hülyeségem kezdődött azzal, hogy legurultam a strandra (decemberben autóval nem tűnt ilyen meredeknek):

A görkorit, a védőfelszerelést, és a zoknikat (szerencsére csak egy nemrég vett párcentes Carrefour gazdaságos Wilson volt) beraktam a kocsi alá, persze simán látszottak akár közelről, akár messziről. Az volt a tervem, hogy lemegyek gyorsan, elkérem a kocsikulcsot és bezárom. Mivel sokáig kerestem Andiékat, kedvem támadt úszni egyet a tengerben, bár elég hideg volt a víz. Hamar megszáradtam, de ha már megkértem Andit, hogy vigye le az ütögetős játékot, gondoltam játsszunk egyet. Már el is felejtettem, hogy be akartam zárni a görkorit, úgyhogy mire a minden kagylót és szemetet szájába vevő, homokjárást még csak most tanuló, viszont roppant aranyos Luna kölyökkutyával felértünk a parkolóba, már csak Andi kocsija volt ott, a görkoris cucc viszont sehol.

Alapvetően nagyon jól érzem magam annak ellenére, hogy még bőven lenne min aggódnom (pl. nincs még sem sterling, sem euro bankszámlám, ahova a fizetésemet utalhatják, meg ilyen apróságok). Ez a lopás viszont elég rosszul esett, és tudtam, hogy addig nem leszek nyugodt, amíg nem lesz újra görkorim...