Az autó leállítása és a levegőbe kerülésem között 10 perc telt el. Ez nálam bőven rekord idő. Jó lett volna még egy percet a készülődésre szánni, akkor sokkal élvezetesebb és hosszabb repülésem lehetett volna.
Mondhatnám, hogy a naplemente miatt kapkodtam, de ez nem teljesen igaz. Legutóbbi ittjártamkor megismerkedtem egy elbűvölő pilótatársnővel, akit a tervek szerint fel kellett volna hogy vegyek Tarifán, és most itt kellett volna lennie velem. Nem volt itt, tök máshol volt, és ez fájt, bár így utólag leírva minden olyan egyszerű, ott akkor nem volt az. Különösen sokkoló volt, hogy az a német pilóta, aki múltkor fuvarozta itt volt, csak ő mintha még jobb kedvében is lett volna, mint múltkor. Lehet, hogy néha beképzelek dolgokat, de lefogadnám, hogy ugyanarra a dologra, konkrétan egy személyre gondoltunk, amikor egymásra néztünk. Engem a hazámban sem éppen a közepes ernyős teljesítményem, vagy a vicces ernyős kalandjaim miatt ismernek sokan a pilótatársak közül, na de az azért durva lenne, ha Andalúziában is úgy kellene bemutatkoznom.
Pénteken még teát főzött nekem és mosolyogva köszöntünk el; szombaton még ő hívott vissza; megbeszéltük ezt a hétfőt, hogy találkozunk; ezen a hétfőn még úgy mentem munkába, hogy délután látom, aztán írt, hogy nem biztos. Hát most már szinte biztosan nem. Minél előbb el akartam távolodni a földtől, és jó messze repülni mindenkitől, hogy feldolgozhassam a csalódásom. Bár nem így akartam, de a többiektől távol repülést olyan tökéletesen megvalósítottam, hogy nem csak én kerültem őket (ez szerintem nem csak illem ilyen esetben), hanem ők is engem: Tökéletesen jól látható, de levegőben megoldhatatlan zsinórmacskásodással, és fékbecsavarodással startoltam el. A start közben mindkettőt észrevettem, de a felszállást nem bírtam megszakítani az erős szél miatt, akármennyire is akartam, ki kellett fordulnom, és fel kellett engednem a fékeket, nem volt más választás, közel voltak az autók.
Szerencsére a repülésben minden eszköz és eljárás duplán van biztosítva, így azzal, hogy véletlenül kihagytam a zsinórok alapos ellenőrzését, meg elfelejtettem a földön bekapcsolni a variómat, még nem tudtam volna megölni magam. Az, hogy kicsit tudtam repülgetni, és utána biztonságosan visszaszállni, az már lehet, hogy szerencse kérdése is volt. Na meg azért tudásé is :)
Elég hülyén nézhettem ki, ahogy folyamatosan erősen balra terheltem. Nem csodálom, hogy nem nagyon jöttek közel, és nagyon magyaráztak a földről, amit aztán valahogy jelnyelven megértettek, hogy fölösleges, mert látom, de nem tudom megoldani.
Elláttam az óceánpartig, láttam a megtörő, partra kifutó hullámokat, amiket korábban innen nem is szemléltem, de ezt fényképező nem adta volna vissza, meg különben sem volt eszem ágában sem elengedni a fékeket. A korábban kavargó gondolataimat viszont nem ez feledtette, hanem a küzdelem a másik starthelyre visszaszállásért. A távoli starthelyen mosolyogva fogadtak, kedvesnek tűntek, persze alig pár szót értettem belőle.
http://www.xcontest.org/2011/world/en/flights/detail:magyusz/22.8.2011/18:15
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése